17.fejezet Falling away with you

Na, sziasztok, hát itt a folytatás. Ismét olvashattok egy kis visszatekintést, és akik eddig még nem találták ki, hogy ki a támadó, nos, ők is megtudhatják most. :) Egy rövidke kis fejezet, igazából nem mondanám, hogy a kedvencem. Mindegy, remélem, nektek azért tetszeni fog!  Nem is húzom az időt, jó olvasást kívánok, és írjatok kritikát :-)

„and I'll feel my world crumbling,
and I'll I feel my life crumbling
and feel my soul crumbling away
and falling away,
falling away with you

staying awake to chase a dream
tasting the air you're breathing in
I hope I won't forget a thing

promise to hold you close and pray
watching the fantasies decay
nothing will ever stay the same”*

(Muse – Falling away with you)

 (Antoniett szemszöge)

Nyár volt, Pierre és én kint ültünk kúriánk kertjében, karjainkban lányainkkal. Emlékszem, olyan huszonhét éves lehettem, mikor megtudtam, hogy állapotos vagyok. Édesanyámat egy évvel azelőtt vesztettem el.  Emlékszem, ahogy megtudtam, hogy gyermeket várok, rohantam elmondani a szüleimnek. Ám, ahogy befordultam az utcán, megláttam házunk felett a Sötét Jegyet. Akkor már tudtam, hogy baj van, de minden erőmet összeszedve rohantam a házhoz.  Amikor beléptem az ajtón, egyből megláttam halott szüleimet a padlón feküdni. Utána napokig csak a Malfoy kúria könyvtárában ültem, és zokogtam. Tizenöt éves koromben kerültem a Black házhoz, ahol a nálam tíz évvel fiatalabb Narcissa Blackre kellett vigyáznom. Anyámék tudták, hogy veszélyben vannak, hisz mindenki számára világos volt, hogy ők nem a Nagyúr hívei, így megpróbáltak biztonságba helyezni engem. Így esett a Black családra a választás. Hiszen ők a Nagyúr körébe tartoztak, így telesen biztonságban érezhették magukat. Hetente egyszer találkoztam a szüleimmel. Rémes volt. Bár varázsló voltam, minisztériumi engedéllyel, otthon tanultam Mr és Mrs Blacktől,, mert vigyáznom kellett Narcissára. Valamit valamiért, mondták. Rémes egy társaság volt. Csak úgy tömték a kisasszony fejét, mindenféle marhaságokkal. Szerencsére rám nem ragadt semmi, hiszen láttam, az aranyvér mánia addig is elvezethet, hogy egy anya megtagadja a saját lányát. Én ebből nem kértem.   

Tizennyolc éves koromban, letettem az összes vizsgámat kitűnő eredménnyel, ahol megismertem a nálam két évvel idősebb Pierre Tonerre-t. Franciaországból utazott Angliába, mert az anyja azt akarta, hogy halálfalónak állon. Mondanom se kell, hogy ez összesodort minket. Én menekültem a Black ház undorító mocskától, míg Pierre az anyja elől.  Két év múlva összeházasodtunk.

 Kis lakásunkban ültünk a férjemmel, amikor jött a bagoly, hogy Narcissa és Lucius összeházasodnak. Teljesen kétségbe estem, hiszen kiskorában meg tudtam óvni attól, hogy úgy gondolkodjon, mint a szülei, de a Malfoy család köztudottan ugyanazon nézeteket vallták, mint Narcissa felmenői. Így, amikor felkértek, hogy legyek a kicsi Draco dadusa, egy percig sem haboztam. Lucius természetesen ki nem állhatott, de asszonyom és Draco miat nem küldött el a házuktól. Nyolc hónappal Draco születése után, Január tizennyolcadikán, megszületett két kislányunk, Amanda és Julietta Tonerre. Julietta született elsőnek, és éjfél után pedig Amanda. Pierre napokig csak nézte őket könnyes szemekkel, miközben percenként megköszönte nekem, a két kis csodát.

Két évvel később, kint ültünk a kertben, és néztük, ahogy a lányok kergetik egymást, és nevetgélnek.

-          Köszönöm – ölelte át Pierre a vállamat.

-          Nem unod még, drágám. Két éve minden nap megköszönöd, pedig igazából nem volt más választásom jöttek ők maguktól! – nevettem el magam, majd ránéztem a gyerekekre. –Olyan szépek! Igazából nekem kéne megköszönnöm neked!

-          Szeretlek – csókolt meg, majd ránézett Amandára. -  Nézd, Antoniett, Amanda megint összeveszett a nővérével.

Megsimogattam, majd odasétáltam a hosszú szőke hajú, földön ülő kis méregzsákhoz. összefont kezekkel ült, és haragosan nézett testvérére, aki épp elszáradt virágokat, leveleket élesztett újra.

-          Mi a baj, kicsim? – kérdeztem.

-          Julie, már megint varázsol! Én miért nem tudok olyat, amilyet ő? Egy piszkos mugli vagyok? – mondta mire meglepődtem szavára, és felkaptam.

-          Ne beszélj így! Ha még egyszer meghallom, hogy ilyeneket mondasz, büntetést kapsz! – kiabáltam rá, de hamar lenyugodtam. –Julie pedig kicsit hamarabb kezdte el használni az erejét, de nem jelenti azt, hogy jobb, mint te.

-          Rendben anyu, szeretlek.

Rengeteg ilyen veszekedés volt. Egy ideig a nagyanyám látogatott minket, mikor megtudta, hogy a félvér unokájának gyerekei születtek, egy aranyvérű mágustól. Julie sohasem szerette őt, nem így mint Amanda, aki, minden  tiltás ellenére, csakúgy itta nagyanyja minden szavát. Három éves koráig rendszeresen elvitte Amandát magával Franciaországba, mindenféle törvényre hivatkozva., meg azzal a szándékkal, hogy Amanda lesz az ő méltó utódja, ha már anyám elárulta. 

Aztán egyszer három éves korában, egy pálcával tért haza, a nyári látogatásról. Nagyanyám adta neki, mikor elkezdte használni a varázserejét. Nem engedte, hogy elvegye tőlem, nem egyszer meg is támadott engem, és a nővérét, különféle szitokszavakat a fejemhez vágva. Aztán egyszer csak elvittem őket a játszótérre, ahol találkoztunk három mugli fiúval, akik Julie, nyáron megismert barátai voltak. Nagyon kedves kissrácok voltak, elkezdtem velük beszélgetni, ami Amandának nem tetszett, és elkezdte őket kínozni, amikor elfordítottam a fejem. Későn vettem észre, hogy ő csinálja azt, amit, és mire megállítottam, a fiúk meghaltak. Amikor észrevettem, telesen ledöbbentem. Felpofoztam a lányomat, majd karomba vettem őket, és haza hoppanáltam. otthon Julietet Pierre-re bíztam, míg próbáltam Amanda fejét kimosni, ám ő nem bánt semmit. Győzelemittas vigyorral rám nézett, és csak annyit mondott, hogy megérdemelték azok a mocskos mugliivadékok.

Mikor épp rászóltam volna, megjelent a minisztérium. Az Azkabanba akarták vinni az én alig három éves kislányomat. Hiába próbáltam őket győzködni, hogy nem direkt történt, a lányom felpattant, és rájuk nézett.

-          Dehogynem, azok a mocskos mugliivadékok nem érdemlik meg az életet! Azt hiszik megbántam? Hát tévednek! Ha visszapörgetnénk, az időt újra megtenném! Tudják miért? Mert ezt érdemlik!

Ez volt az a pont, ami után nem tehettem semmit. A tárgyaláson, a kora miatt, engedményt kapott. Ki kellett törölni az emlékezetét, és mugli árvaházba adni. Napokig zokogtam. Visszaköltöztünk a Malfoy kúriába én, Pierre, és Julietta. Ők csak Juliet ismerték, így nem kellett magyarázkodnom. A munkába menekültem. Pierre és én majdnem elváltunk, két hetente ellátgattam az árvaházba, hogy lássam a lányom, aki nem is ismert fel.  Aztán egyszer csak, épp a Malfoy kúriában kötögettem, amikor mosolyogva rohant be az ajtón Narcissa.

-          Kislányunk lesz!**

-          Tessék? Hiszen úgy volt, hogy nem lehet gyermeketek – vettem át a karjaiból Dracót.

-          Így van, de a közeli árvaházból, örökbe fogadhatunk egy kislányt – sírta el magát, és a nyakamba borult. – Olyan régóta szeretnék még egy kisgyereket.

Azzal Draco kirántotta magát a kezemből, és egy könyvet felkapva kifutott a kertbe. Megnyugtattam Narcissát, és utánamentem.

  Pár nappal később, egy képpel tért haza asszonyom, és megmutatta a képet. Elállt a szavam, Amanda volt az. Bármit meg tettem volna, hogy ne történjen meg az örökbefogadása. Az igazat nem mondhattam meg, így csak egy választásom volt. Megbűvöltem az intézmény igazgatóját, így Amanda az árvaházban maradt. Mrs Malfoy telesen összetört. Nem is csinált mást, csak ágyában feküdt, és keservesen sírt. De legalább megmentettem az életüket…

*

-          Hát persze hogy nem! Mert ő a megtestesült tökély! – üvöltötte őrült nevetéssel a támadó, és rám szegezte pálcáját. – Elnézést kérek, hogy nem lehet mindenki annyira tökéletes, mint Julietta!

-          Ereszd le a pálcádat – néztem rá, és kinyújtottam a kezem. – Add ide szépen a pálcádat, és mindent rendbe hozunk, kislányom...

-          Kislányom? Akkor lettél volna ilyen kedves, mikor bedugtál abba a rohadt árvaházba! – kiabálta az arcomba „Draco”, majd hirtelen el kezdett nőni a haja. -  Húsz éve várom, hogy bosszút állhassak! Többet foglakoztál azzal a Malfoy gyerekkel, mint a saját lányoddal! Szerencsére a minisztérium emberei még egy felejtés átkot sem tudnak megcsinálni rendesen! Minden egyes pillanatra emlékszem! Mindenféle mugli gyerek fontosabb volt, mint én!

Abban a pillanatban kinyílt az ajtó, és megjelent Draco, arca tiszta seb volt, és mikor meglátta a támadót, pálcát rántott. Az nem mozdult, csak ijedten Dracóra meredt, majd egy ideig csak egymást nézték. Draco meglátta az ájultan feküdt Hermiónét, mire felordított, és lefegyverezte, a támadót.

-          Mit tettél vele?

(Draco szemszöge)

Miután otthagytam Antoniettet, a minisztérium felé vettem az irányt. Elhatároztam, hogy feladom magam, és viselem a következményeket, ám félúton találkoztam Amandával, aki valamilyen bosszúról, és halálról beszélt. Megtámadott, majd varázslat segítségével felvette az én alakomat, és ott hagyott. Amilyen gyorsan csak tudtam, kiszabadítottam magam, és haza indultam. Szörnyű látvány fogadott. A támadó ijedten rám nézett, míg én csak a majdnem halott Mionét néztem.

-          Csak azt kapta a kis rohadt sárvérű, amit megérdemelt! – magasodott vissza a hangja, majd hosszú szőke ha mögött, megláttam Amanda arcát. -  Elkéstél, Rómeó! Júliádnak már csak percei vannak hátra!

Ellöktem magamtól a nőt, és Mióhoz futottam. Teljesen sápadt volt, rengeteg vért vesztett, és látszódott rajta, hogy tényleg a halálán van. Antoniett gyorsan odafutott hozzánk, és megpróbált segíteni rajta, miközben csak azt kántálta, hogy sajnálja.

-          Hiába, a végén mindenki megkapja azt, amit érdemel! A kis sárvérű meghal, mire a nap lemegy. El sem tudom mondani, hogy mióta várok erre a pillanatra!

-          Miért jó ez neked? - üvöltöttem, mire elmosolyodott.

-          Emlékszel arra a kislányra, akit örökbe akartatok fogadni kiskorodban? Én voltam az! A tulajdon anyám habozás nélkül ellökött magától, mindössze három éves koromban! Az előtt pedig egyfolytában más kölykökkel foglalkozott! Te és Julietta voltatok a kedvencei! Egyfolytában azt hallgattam, hogy ti milyen tökéletesek vagytok! bizony, emlékszem! A béna minisztériumi dolgozók, még egy három éves kislány emlékezetét sem tudták kitörölni. Azt akarom, hogy fájjon anyámnak! és tudom, hogy te vagy az, akinek az elvesztését nehezen tudná elviselni!

-          Akkor miért Miót… - kérdeztem, de a szavamba vágott.

-          Ugyan már, a tökéletes Granger kisasszony! Miniszter helyettes, akiért az összes férfi oda van. Mindenki imádja őt, maga a megtestesült tökély! Amikor megtudtam, hogy elraboltad tudtam, hogy eljött az én időm. Már vagy egy éve próbálok végezni vele, és a legnagyobb sikerem az volt, amikor egy sikátorban megtámadtam őt, és Pottert, majd a Mungóban feküdt egész nap. Egy hajszál választotta el őt a biztos haláltól! Ha az a marha Agrippa nem rontotta volna el a Százfülé főzetet, nem buktam volna le. Természetesen Hermionénak minden szemet szúrt, és elkezdett dumálni Potternek! Szerencsémre az a barom annyira meg akart menteni, hogy nem hitt ennek a tyúknak. Harry Potter, és az ő megmentési mániája…

-          Draco – hallottam meg Antoniett hangját. – Ha Hermionét nem látja el egy orvos azonnal, meghal!

-          Tik-tak, közel a vég – nevetett fel tébolyultan Amanda. – Már csak percei vannak hátra!

-          Te… Te őrült cafka, ezért megfizetsz! – kiabáltam és elindultam felé, ám egy reccsenést hallottam, és lenéztem a földre. – A pálcám…

-          Azt akarom, hogy szenvedj, Draco Malfoy! Megfizetsz azért, amiért gallyra vágtad a gyerekkoromat! Azt a szerencsétlen apádat is én vettem rá, hogy ölje meg anyádat. Tudod, az a gyenge marha csak úgy üvöltötte, hogy Ő, nem bántja a feleségét… - kiabált oda. -  De hiába, az Imperio csodákra képes…

-          Hogy mi? – kérdeztük egyszerre.

-          Lucius Malfoy miután elvitte magával anyádat, bujkált az aurorok elől. Én bármit megtettem volna, hogy fájdalmat okozzak neked, így tudtam, anyádat kell valahogy eltűntetnek a föld színéről. Persze Lucius feleannyira sem volt kemény, mint amennyire mutatta magát. Így besegítetem neki egy kicsit…

-          Te szemétláda – csóváltam a fejem, mire felkaptam Antoniett pálcáját, és elindultam felé. – Most meghalsz!

-          Ne reménykedj!– kiabálta oda, majd nevetve énekelni kezdett. – Tik-tak, tik-tak, ketyeg az óra…

Időközben Antoniettnek sikerült ellátnia a vérzést ám Mio állapota továbbra sem javult. Julie és Andrew sóbálványátka elmúlt, így ők is Hermione ápolásán foglalatoskodtak. Hallottam, hogy Antoniett hangosan monda, hogy szerelmem bármelyik pillanatban meghallhat.  Amanda felkapta Hermiont pálcáját, és rám szegezte. Még utoljára elbúcsúzott tőlem, majd kimondta az átkot, és én lehunyt szemekkel vártam a szenvedést.

Ám a várt hatás elmaradt, helyette egy keserves sikoltást hallottam, és mikor kinyitottam a szemem láttam, hogy Julietta fekszik előttem, seb borította testtel. Hirtelen meghallottam Andrew keserves zokogását, és Antoniett sikoltását. Aztán elborította a vörös köd az agyamat. Felkaptam Antoniett pálcáját, majd megindultam felé, és véget vetettem az egésznek.

-          Adava kedavra! – mondtam ki a halálos átkot, mire Amanda holtan esett.

A szobára ereszkedett csend nyomasztó volt. Hirtelen még a sírás is abba maradt, és csak nézték Amanda holttestét. Kiejtettem a pálcát a kezemből, majd odasétáltam szerelmemhez. Karjaimba vettem, és leültem vele a fotelbe.

-          Granger, nehogy meg merj nekem halni, hallod? – suttogtam neki. – Ha itt mersz hagyni, én nem tudom, mit teszek veled! Felőlem ihatod azt a lötty kávédat, leszokom a dohányzásról, és bármit megteszek, amit csak szeretnék, csak ne hagyj itt!

Hiába reménykedtem, hogy Mio egyszer csak felül, és azt mondja kedves, lágy hangán, hogy nincs semmi baj, nem tette. Továbbra is csak erőtlenül feküdt karjaimban, éreztem egyre lassabban verő szívét. Éreztem, hogy mindenki engem néz, mire egyszer csak felüvöltöttem.

-          A rohadt életbe! Miért hagytalak itt? Hogy lehettem ilyen önző! Ha meghalsz, én nem tudom, mit teszek…

-          Draco – hallottam meg Pierre hangját, aki eddig unokáját próbálta lenyugtatni. – Tudom, hogy ez nem a megfelelő alkalom, de nem volt ó cselekedet, hogy azt a pálcát használtad. A minisztérium minden pálcát figyel. Erre tartanak…

* Dalszöveg fordítás.

Veled együtt válok semmivé

érzem, ahogy összeomlik a világ
Érzem, ahogy összeomlik az életem
Érzem, a lelkem darabokra hullik
És semmivé válok
Semmivé válok együtt veled

Ébren fekszem egy álmot kergetve
Érzem az izét a lélegzetednek
Tudom, semmit el nem felejtek
Ígérem, szorítva ölellek és imádkozom
Mit elképzeltünk, a szemünk előtt omlik szét
Semmi nem marad a régi már

** Ezután beszél Antoniett és Draco az egyik fánál. :-) Egyik fejezetben már megírtam J