Liebster Award :)

Nagyon köszönöm szépen a díjat Amelié-nek! :-)

A kritériumok pedig:
 - 11dologmagamról.
 - Kérdések megválaszolása.
 - Új kérdések megfogalmazása.
 - 11ember megjelölése linkkel együtt.
 - Nincs oda-vissza jelölés.

Magamról:
 - Zöld szemem van, amit imádok, mivel igen ritka.
 - Imádok olvasni, zenét hallgatni, írogatni, táncolni színházba járni.
 - Ha Harry Potter karakter lehetnék, Remus lennék.
 - Nagyon nem szeretem a horror filmeket.
 - Legnagyobb álmom, hogy egyszer eljátszhassam Ibsen Nóráját.
 - A Családomnál és a barátaimmal.
 - A kedvenc bandám a Simple Plan.
 - Meg szeretnék tanulni franciául.
 - Ha választhatnék szuperképességet, gondolatolvasó szeretnék lenni.
 - Eléggé egy otthonülős típus vagyok.
 - Imádok utazni, egyik álmom, ha nyerek a lottón, hogy körbeutazzam a világot, és minden nép táncát megtanuljam alapszinten.



Kérdések, amikre válaszolnom kell:
 1. Miért kezdtél el írni?

Jézusom, már nem is emlékszem. Talán öt évvel ezelőtt feltévedtem a Merengőre, és ki akartam próbálni. Kíváncsi voltam, hogy menne, így kipróbáltam. És itt maradtam. Azóta kevesebb időm van, de még rengetegszer előfordul, hogy eszembe jut valami, és lefirkantom. Már csak meg kéne írni…  :-)
 2. Mi az életcélod?

Szeretnék adni az embereknek. Mindegy milyen módon, legyen az tanítás, vagy szórakoztatás. A harmóniára törekszem, így természetesen nem lenne kerek egész egy szerető család nélkül. Így a célom egyszerűen az, hogy boldog legyek.
 3. Mit csinálsz hobbi gyanánt?

Imádok táncolni, ezért előfordul, hogy anélkül, hogy észrevenném, már valamire ugrálok, eddig tanult táncmozdulatokat csinálok. Ez idegesítő is tud lenni, mivel nem tudok megállni egy helyben sok ideig. Valamint hobbiszinten még írogatok,valamint a kis füzetembe írogatok mindenféle őrültséget, ami eszembe jut.

 4. Mi leszel, ha nagy leszel?

Felnőtt :-) Bár tudom, hogy elcsépelt, de jelenleg csak ez minden vágyam.  A munkabeli célokról meg nem szívesen beszélek. Babona… De színházi világban szeretnék dolgozni, vagy tanár szeretnék lenni.
 5. Ha kívánhatnál valami egészem különlegeset az élettől, mi lenne az?

Kevesebb gondot, vagy legalább képességet arra, hogy a jót könnyebben észrevegyem, mint a rosszat. Sajnos ez általában pont ellenkezőleg történik.
 6. Hova utaznál el a legszívesebben?

Kanadába. A kedvenc bandám kanadai, és amúgy is nagyon látni szeretném Kanadát. Illetve elmennék még Oroszországba is.

 7. Mi az, ami nélkül nem tudnál élni?

Nem mi, inkább kik. :-) A családom nélkül biztosan nem tudnék élni…

 8. Hogyan definiálnád a barátság szó igazi jelentését?

Azt hiszem ez a legnehezebb kérdés. A barátság nem az, hogy közös karkötőtök vagy képetek van. Az emberek felelőtlenül dobálóznak ezzel a szóval. Nekem a barátság az, hogy számíthatok a másikra, hogy tudom, megbízhatom. Illetve Ő is tudja, hogy bármit megtennék érte. Nem mondok róla rosszat, megvédem, még akkor is, ha nincs igaza, majd négyszemközt elmondom neki, ha hülye volt.  
 9. Mondj egy könyvet, vagy filmet, ami számodra tanulságos volt.

Oké, talán gyerekes, de számomra nagyon tanulságos volt a Wall-E. Szerintem pontosan olyanok leszünk, mint a mesebeli emberek, ha így folytatjuk…
 10. Legemlékezetesebb olvasmányod?

Abszolút a Harry Potter, és nem azért, mert jól hangzik. Együtt nőttem fel Harryvel, végig követtem, ahogy egyre nehezebb és nehezebb problémákkal küzd meg.
 11. Legviccesebb emléked?

Sok van, nem tudok választani :-) És általában egy ilyen kérdésnél minden kimegy a fejemből, ami valaha történt velem…

Kérdések, amire válaszokat várok:

1) Ha egy napra roxfortos lehetnél mit tennél?
2) Ki a kedvenc íród?
3) Ki azaz ember, akivel életed során mindenféleképpen találkozni szeretnél?
4) MI az, amit soha nem tennél meg életedben?
5) Hogy képzeled el az életed 15 év múlva?
6) Melyik a kedvenc Harry Potter párosod, és az adott párossal íródott történeted?
7) Mi volt az első fanfic, amit olvastál?
8) Melyik a kedvenc Harry Potter generációd?
9) Van –e valami rossz szokásod, ami kicsit vicces?
10) Ha lenne egyetlen egy kívánságod, mi lenne az?
11) Van-e olyan együttes, amit nagyon nem szeretsz?

És akiknek továbbadnám (sajnos nem tudok 11-et mondani, visszaküldeni pedig nem lehet) :-)

 Regina :-)

 Janey

Szasza

Áfonya

Breathe

Doree17

A hónap videója: Július

Igen, tudom hogy fura, de a Júliusi hónap legjobb videója a véleményem szerint KellliiiBellliii videója. Bár tudom fura lehet, hogy egy Dramione oldalon Harmony videó van, de valami fenomenális. A dal - és témaválasztás pedig aligha lehetne jobb. Mellesleg a másik kedvenc párosom :-)

Jó videónézést!

Lilyke94

Visszatérés

Sziasztok!

Tudom, hosszú időre eltűntem, de most ÚJRA ITT VAGYOK! És most, hogy itt vagyok csinálok pár változást, frissítést.

1) Tisztítottam a chatet, hogy lássam, ha írtok.
2) Elkezdtem írni az Endlessly folytatását
3) Vannak más történet ötleteim, amik lehet, hogy ide is felkerülnek. Erről kirakok hamarosan egy szavazást, hogy zavarna-e titeket, ha más párosításban is töltenék fel írásokat.


Tehát itt vagyok, és folytatom :-)

Pusz.
Lilyke94

Endlessly - 2. fejezet Mrs. Potter

Hosszú kihagyás után, íme, a legújabb fejezet. Még mindig nem indultak be a történések, de már vannak apró jelek, miféle bonyodalmak lesznek a folytatásban.  

2. fejezet Mrs. Potter

(Hermione szemszöge)

-          Papa! – hallottam meg egyéves lányom hangját, miközben épp Andrewnak készítettem a reggelit. Kinéztem a konyha ablakán, és szívbemarkolóan gyönyörű látvány tárult a szemeim elé.

Harry, fogta a kis Julie kezét, és lassan sétálgattak. Julie néha kikapta Harry kezéből a kezeit, boldogan tapsolni kezdett, majd hirtelen lehuppant a földre. Andrew, egyből odafutott, felkapta húgát, megpuszilta, majd mind a hárman elindultak a kert végében lévő játszótér felé. akaratlanul is elmosolyodtam. Elpakoltam a tiszta tányérokat, megtöröltem a kezemet, majd kiengedtem kontyba fogott hajamat. Tekintetem megakadt a falon lógó esküvői fotón, amin Harry egyik kezével engem ölel át, másikban Andrew-t tartja. A képen még ott volt Sirius, Antoniett és Pierre, akik idegesen mosolyognak a kamerába.

Hát igen, a kép készülése előtt pár perccel jelentettem be, hogy szülni fogok. Rendesen kitört a pánik, Sirius egyből ölbe kapott, és leültetett a legközelebbi székre. Pár másodpercen belül ott termett mellettem Harry, aki zakóját ledobva a földre szólt Lunának, hogy hozza a bőröndömet, mert eljött az Idő. Antoniett és férje biztatólak a hátam mögött álltak, simogatták a fejem, és mondogatták, hogy nincs semmi baj. Az egész pár percig tartott, mikor is a fájdalom elmúlt, de mindenki annyira megijedt, hogy elindult a szülés, hogy nem mertem szólni nekik arról, hogy csak vaklárma az egész.  Luna épp megállt előttem a bőröndömmel, mikor szóltam nekik, ne aggódjanak, még várni kell.

Harry és Sirius megnyugodtak, ami rájuk fért, hisz szinte az ájulás szélén voltak, Antoniett és Pierre csak elmosolyodott, és rászólt a vendégseregre, hogy folytassák nyugodtan a táncot. Egyedüli ember, aki haragudott rám, Andrew volt, aki, miután mindenki ott hagyott pihenni megállt előttem, mellénél keresztbefonta karjait, és mérgesen rám nézett gyönyörű zöld szemeivel.

-          Nagyon megijesztettél! – nézett rám vádlón, és szemében észrevettem egy kis Malfoyos csillogást. – Ne tegyél többet ilyet!

-          Ne haragudj, Andrew! – pusziltam meg az arcát, mire egy kicsit felvidult. – Ígérem, soha többet nem hozom rátok a frászt!

-          Remélem is… Most megyek, Sirius bácsi azt mondta, hogy felülhetek az ő régi seprűjére, ha a vendégek elmentek haza, és kviddicsezhetünk! – futott volna el izgatottan, ám elkaptam a kezeit.

-          Andrew! Ugye ezt nem gondolod komolyan? Nem engedlek kviddicsezni, még kicsi vagy hozzá! – mondtam, majd mikor megláttam fogadott fiam, ahogy szép szemekkel néz rám, kicsit megenyhültem. – Rendben, de csak ha felveszed az összes védőfelszerelést, és szót fogadsz Siriusnak és Harrynek.

-          Köszönöm, Anyu!  - ölelte át a nyakam, majd adott egy cuppanós puszit az arcomra, és elrohant.

Csak pár hónapja hívott anyának. Zambini azt ajánlotta, hogy töröljük ki az emlékezetéből az igazi szüleit, és akkor biztosan egy egységes család tudunk majd lenni, ám Harry és én nem mentünk bele. Hiszen joga van tudni, kik a valódi szülei. Harry teljesen meg tudja érteni Andrew helyzetét, hiszen neki is korán meghaltak a szülei. Így, amikor egyik reggel, mikor bejöttek hozzám a kórházba meglátogatni Julie-t és engem, és Andrew hangosan büszkélkedett Blaise-nek, hogy neki van a világon a legszebb húga és anyukája, konkrétan megállt a szívem, majd órákon keresztül csak sírtam örömömben.

Miután végig pörgettem fejemben az emlékeket, elmosolyodtam, majd hajgumimat ledobtam az asztalra, és kisétáltam a kertbe, és amikor kislányom meglátott, hangosan elkezdte kiabálni, hogy anya, aminek az lett a következménye, hogy szegénykém hasa esett a fűben. Harry egyből felkapta, megpuszilta a felhorzsolt kezét, majd előkapta pálcáját, és egy bűbájjal már el is tüntette a sebet. Időközben én is odaértem, és megsimogattam Andrew és Julie fejét, majd rámosolyogtam férjemre.

Férj. Soha nem gondoltam volna, hogy ilyen boldog leszek Harryvel. Igazi minta apa és férj, keresve sem találhat az ember jobbat. A gyerekek is imádják, és én is boldog vagyok mellette. Persze, az év minden napjának minden percében sem tudom kiverni a fejemből Őt.

Draco Malfoyt.

Ezt Harry is érzi, bár úriember módjára soha nem említi meg, és ez csak rosszabbá teszi a helyzetet. Tudod, hogy mint Harry Potter boldog velünk. Két csodálatos gyermekünk van, boldogak vagyunk. De nem hiszem, hogy mint Férfi boldog lenne. Meg sem próbálkozott az egy év alatt semmi olyannal, ami a házasság velejárója lenne. És én nem tudom, hogy meddig bírja. Félek, egy nap, nem bírja tovább, és keres egy olyan nőt, aki viszont szereti őt úgy, ahogy ő szeret most engem.

Nem mondanám, hogy nem szeretem őt. Egyszerűen csak minden butaságánál ott voltam, együtt vívtuk meg a nagy csatát a Sötét Nagyúrral, és az azt megelőző „rejtélyeket”. Ő és Ron mindig is olyanok voltak nekem, mintha a bátyáim lennének.  Ezért gyötör szörnyen a bűntudat, hogy kihasználom Harryt, mert végül i ez annak számít. Éjszakánként csak arra tudok gondolni, hogy ő a szíve mélyén, vajon mennyire boldogtalan, bár váltig állítja, hogy meg van elégedve az életével. De túl régóta ismerem ahhoz, hogy tudjam, ez nem teljesen igaz.

Julie eközben átkéredzkedett az én karjaimba, majd húzogatni kezdte, levágott hajamat, majd orrát húzva rám nézett. Igen, tegnap este, Andrew, Sirius, Harry és Remus kiültek a kertbe, majd különféle varázslatokkal boldogították ezt a kis tündért a karjaimban. Kisebb tűzijátékot varázsoltak neki, vagy épp székeket és egyéb tárgyakat keltettek életre, Julie nagy örömére. Az egyik szendvicset például egy pillangóvá változtatták, aminek szárnyai váltogatta a színét. Julie hangosan nevetni kezdett. Néha előfordul, hogy meseszép szőkévé válik a haja, tehát ezen már nem lepődtünk meg. Csak akkor csodálkoztunk, amikor haja egyszer csak a szivárvány összes színében felváltva pompázott. Lila, utána kék, majd zöld végül piros. A férfiak ezen annyira meglepődtek, hogy elszabadítottak egy kósza kis varázslatot, ami épp eltalált engem, miközben Tonks és én újabb szendvicseket vittünk ki nekik. Így bizony kénytelen voltam levágattatni derekamig érő, barna fürtjeimet. Persze ez első körben fel sem tűnt senkinek, leginkább nem Harryéknek, akik lányomat nézték, ahogy váltogatja hajának színét, miközben rajtuk nevet. Tonks természetesen büszkén ült le Lupin mellé, majd egy csók után megjegyezte.

-          Végre, még egy metaformágus a családban! - majd megsimogatta Julietta haját, és ő is csatlakozott a mókához.

Így este kénytelen voltam áthívni Lunát, hogy megkérjem, vágja le a hajamat. Az a nő egy zseni. Mióta életet adott második gyermekének, szinte majd’ kicsattan a boldogságtól. Rengeteget beszél, viccelődik, amivel mindig feldobja a napomat. Belépett a nappaliba Neville is, karjai közt a legkisebb trónörökössel, Lysanderrel, mögötte pedig az Andrew-val egyidős Ariana, akik ahogy meglátták egymást, már le is ültek a szőnyegre, és az elkövetkezendő évek legnagyobb eseményéről kezdtek el beszélni. A Roxfortról.

Bár még négy évet várhatnak a levél érkezésére, Ariana és Ő, már hetek óta azt tervezik, hogy milyen kalandokba fognak majd bele az iskolában. Én is sokat meséltem nekik a Roxfortról. A szeszélyes lépcsőkről, a rengeteg titkos helyről, a képekről, és minden egyébről. Természetesen próbáltam azt is belefűzni a történetekbe, hogy milyen jó móka is ott tanulni, hátha elérek vele valamit. De persze a két lurkót leginkább Harry, Sirius és Lupin történetei kötötték le. A Titkok kamrája, a Szükség Szobája, Bolyhoska, Edevis tükre, valahogy jobban felkeltették az érdeklődésüket, mint Piton professzor, Lupin órái, vagy éppen McGalagony szigorúsága. Őket csak egy személy érdekelte, nem más, mint Albus Dumbledore. Mivel a környezetükben mindenki a legnagyobb tisztelettel a hangjában beszél a professzorról, a gyerekek alig várják, hogy az Ő iskolájában tanulhassanak. Egyszer nyáron a Rend tagjai átjöttek, és megünnepelték Harry szülinapját. Amikor Andrew és Ariana meglátta az igazgatót, szinte leesett az álluk. Ezt követően, mikor Dumbledore megdicsérte a lány nevét, mondván az ő húgát is így hívták, a lány, aki ezek után, amikor csak alkalma volt rá, ezzel hencegett Andrew előtt. Egészen egy héttel ezelőttiig, mikor is a professzor egy seprűt hozott a fiamnak. Így azóta, végre, mind a két gyerek megnyugodott.

Neville ránézett a rendezetlen hajamra, majd elnevette magát, és megcsókolta Lunát.

-          Nocsak, Hermione, csak nem stílust szeretnél váltani? – kérdezte gúnyosan, majd kedvesen rám nézett. – De ha ez megnyugtat, így is csodaszép vagy!

-          Figyelj oda, mit mondasz, mert a feleséged épp a fülemnél vagdos az ollóval… - jegyeztem meg vigyorogva, mire Luna fenyegetően megcsattogtatta az ollót férje felé.

-          Ugyan, hiszen tudja, hogy csak őt szeretem!

-          Igen, végtére is csak az kellett, hogy halálfalók támadják meg az iskolát, meg egy kicsi halálfélelem* – néztem rá ugyanolyan gúnyosan, mint ő rám az előbb, mire Luna kicsit meghúzta a fülem.

-          Igenis, a legromantikusabb vallomás volt, amit csak életemben hallottam! – jelentette ki barátnőm, majd halkan odasúgta nekem. – De olyan hirtelen jött. Lehet, hogy megszúrta egy Acsarka**

Elnevettem magam, majd úgy ezt követően egy óra múlva Luna elégedetten felsóhajtott, letette az asztalra az ollót, majd összecsapta a tenyereit.

-          Kész is lennénk!

Kicsit félve néztem bele a tükörbe, majd mikor kinyitottam a szemeimet, meglepődve néztem a tükörképemet. Megnéztem minden oldalról, egy kis varázslat segítségével, még hátul is szemügyre vettem új hajkoronámat, majd meglepődve pillantottam barátnőmre, aki lélegzet visszafojtva várta a véleményemet.

-          Hát ez… - kezdtem el, de elakadt a szavam.

-          Nem tetszik – mondta szomorúan Luna, majd bocsánatkérően rám nézett. – Tudom, hogy utálod. De hidd el nekem, meg lehet szokni. Szép keretet ad az arcodnak így, hogy az álladig ér!

-          Luna… - próbáltam szót kérni, de barátnőm csak folytatta.

-          Persze meghagyhattam volna kicsit hosszabbra is, de véletlenül belevágtam, mikor Neville megcsókolt, és nem mertem szólni… Ígérem, fellapozok pár bájitalkönyvet, és megnézem, hogy van-e valami bájital, ami segíthet… Holnap elmegyek, és…

-          Luna! – fojtottam belé a szót. – Végig hallgatsz? Nekem tetszik.

-          Komolyan? – kérdezte hirtelen felvidulva.

-          Persze. Kicsit fura, de volt már ennél sokkal rövidebb is a hajam. Most olyan vagyok, mint…

-          Mint egy rövid hajú, vadóc tündér – hallottam meg Harry hangját az ajtóból, és mikor odafordultam láttam, hogy az ajtónak dőlve áll, és szemtelenül mosolyog. – Még soha nem láttam ilyen rövidnek a hajad.

-          Pedig gondolkoztam azon, amikor horcrux vadászaton voltunk, hogy levágatom. Könnyebb lett volna kezelni az erdőkben. Ráadásul kicsit kevésbé lettem volna könnyen beazonosítható a szénaboglyával a fejemen.

-          Ez talán igaz, de hékás, csajszi! Az a szénaboglya a védjegyeddé vált!  – vigyorgott rám Harry, majd leüt a mellettem lévő székre. – Nem engedtem volna, hogy levágd. Én nagyon csíptem, azt a hajadat, és a nagy fogaidat is.

-          Na, mi van, Potter? Így a sok gyerek között el kezdett hiányozni az ifjúságod, azért beszélsz így? – csipkelődtem vele.

-          Előbb azt mondtam volna, hogy tündér? Tévedtem. Egy gúnyos kismanó vagy! – nevette el magát, majd közelebb hajolt.

-          Valahogy a tündér jobban tetszett… - mondtam én is nevetve, majd a szemébe néztem.

Hirtelen egy bagoly repült be az ablakon, rászállt Harry vállára, és megcsípte az ujját, amivel épp meg akarta simítani az arcomat. Harry bosszúsan lekötötte a madár lábáról a borítékot, a bagoly pedig csőrébe vett egy asztalon lévő szőlőszemet, majd elrepült.

-          Hé, és a válasz? – kiabáltam a madár után, majd ránéztem Harry arcára, aki kibontotta a borítékot, végig futotta az írást szemeivel, majd elsápadt.

-          Mi a probléma? – kérdeztem, de mikor látta, hogy Harry meg se hallotta a kérdést felálltam, és a háta mögé léptem, ám ahogy rátettem kezem a vállaira, összegyűrte a levelet, mielőtt beleolvashattam volna. – Ki írt?

-          Senki… - válaszolt kisebb habozás után, majd zsebébe süllyesztette a küldeményt. – Ki kér egy kis mézsört?

Harry gyorsan felpattant, majd a pulthoz sietett, zavartan elővarázsolt négy korsót, majd letette az asztalra őket. Egy-két bögrét eltört, levert pár gyümölcsöt a pultról, végül nagy sóhajtás közepette leült ismét a székre. Akkor döntöttem el, hogy ha törik, ha szakad, megszerzem azt a levelet. Végig futott az agyamon, hogy mi van akkor, ha Ő írt, hogy visszajön. Hiszen mi másért viselkedhetett úgy Harry?  

-          Minden rendben? – kérdeztem, és leültem mellé.

-          Persze, csak a minisztérium küldött egy levelet, hogy lenne egy ügy, és szeretnék, ha segítenék nekik megoldani…

-          Értem – sóhajtottam, majd belenéztem zöld szemeibe. – És ki írt valójában?

Észrevettem, hogy Harry, ha lehetséges, még inkább elsápadt, majd hirtelen szemében megláttam azt a mérhetetlen szomorúságot, amit akkor láttam utoljára, amikor megtudta, hogy szeretem Dracót.

-          Miért nem mondod el? – erősködtem.

-          Azért, mert nem fontos – masszírozta halántékát csukott szemmel.

-          De igenis az. Miért nem mondod el? A legjobb barátod vagyok, nem mellesleg pedig a feleséged,  így jogom van tudni! – emeltem fel a hangom, mire szemei felpattantak, és haragosan rám nézett.

-          Annyira imádom, hogy ilyenkor mindig ezzel jössz! – mondta ironikusan, majd sóhajtott egyet. – Ha fontos lenne, elmondanám, Mrs Potter!

-          Ne gúnyolódj velem, Harry! Segíteni akarok, mert hirtelen olyan fehér lettél, mint Hóborc!

Láttam az arcán, hogy hagynom kéne az egészet, de annyira kíváncsi voltam, ki írt neki, hogy egyszerűen nem tudtam megállni, hogy ne faggassam. Mivel még kora este volt, Harry nem akart veszekedni. Soha nem emelte fel a hangját addig, míg a gyerekek ébren voltak. Bár, az is igaz, hogy nagyon kevés alkalommal veszekedtünk. Telt múlt az idő, hiába kérdezgettem őt, választ nem kaptam, csak egyre idegesebb lett. Végül, amikor már arca is vörösödni kezdett a visszafojtott dühtől, felém fordult, közel hajolt hozzám, majd olyan halkan kezdett el beszélni, hogy alig hallottam.

-          Tudom, mire akarsz kilyukadni. Miért nem kérdezed meg egyenesen, hogy Malfoy írt-e?

-          Én nem is… - próbáltam ellenkezni, ám Harry felnevetett.

-          Ugyan már. Rá van írva az arcodra, hogy mennyire szeretnéd azt hinni, hogy ő írt!

-          Hagyjuk ezt az egészet – legyintettem, majd megpróbáltam kimenni a konyhából, ám Harry elkapta a kezem, és nem engedett el.

-          Egy éve, Mione – nézett rám szomorúan. – Egy éve élünk együtt, és még mindig nem felejtetted el őt? Mindent megteszek, hogy boldogok legyünk.

-          Harry, ez bonyolult.

-          Nem, Mio, nem az! – csóválta meg a fejét, majd elengedett. – Nem Malfoy írt, hanem egy régi ismerősöm az Auror képzőről. Ott tanít átmenetileg, és szeretne velem találkozni, hogy segítsek neki megtartani az óráit, mivel még kezdő.

 Aztán csak percekig csendben álltunk, és néztük egymást. Látta, hogy valamin nagyon vacillál, és szinte hallottam, ahogy a kerekek kattogtak a fejében. Ha nem vesztünk volna össze, még talán el is nevettem volna magam. Megigazítottam hajamat, majd a pulóveremet, és felajánlottam, hogy készítsünk vacsorát. Így némán, sürgölődtünk a konyhában egészen addig, míg  Andrew be nem szaladt, kezében Sirius pálcájával, és vigyorogva megbökdösött minket vékony kis ujjaival.

-          Nézzétek, mit tanultam! – kiabálta vidáman, miközben úgy, hogy észre sem vette, pálcáját Harry lábaira irányította. – Sirius bácsi mondott egy varázsigét, amivel sokat ugrattak a barátaival diákokat, mikor még roxfortos volt.

-          Na, és mi volt az, kisöreg? – váltott gyorsan vidám hangra, Harry.

-          Kicsim, nem hiszem, hogy jó ötlet lenne – néztem rá kérkedve, de nem  hallgatva rá, elmosolyodott, és kimondta a varázsigét.

-          Brahium Ermando!*** – mondta koncentrálva Andrew, a következő pillanatban pedig több minden történt egyszerre.

Harry lábaid abban a pillanatban, mintha gumivá váltak volna, így erőtlenül esett földre, miközben kiejtette a kezéből a kezében lévő paradicsomlevet, amit az utóbbi időben Julie imád, ami végig folyt e hajamtól kezdve a ruhámig. Eközben, én Harryért nyúltam, ami miatt lelöktem a pulton lévő összes gyümölcsöt, amin elcsúszott a kiáltásra bejövő Sirius és Remus. Neville, Luna és Tonks pedig berohantak a kertből, mire elnevették magukat, és Tonks valahogy elővarázsolt egy fényképezőgépet, és lencsevégre kapott minket. Már épp dühöngeni kezdtem volna, amikor hirtelen egy angyali hang ütötte meg a fülem. Julie az asztalon ült, és tapsolva nevetett.

Miután feltakarítottunk, „csontosítottuk” Harry lábait, és Andrew-t is sikerült megnyugtatni, lefektettük a gyerekeket, és Harry meg én pedig lecsutakoltuk magunkat. Amikor már végre nem csöpögött a hajamból a paradicsomlé, leültem a nappaliban, ahol egy szúrós pillantást vetettem Siriusra, aki az este folyamán percenként bocsánatot kért. Ezek után Remus és Tonks hamar hazamentek fiúkhoz, Neville és Luna pedig szintén hazavitték gyermekeiket, hogy ágyba bújtassák őket. Végül Sirius is búcsút intett nekünk, így ketten maradtunk Harryvel. Láttam rajta, hogy már nyoma sincs a korábbi dühének. Egy kis beszélgetés után kedvesen elköszönt tőlem, és kezében az összegyűrt levelével elindult hálószobája felé.

Én még lent maradtam, mondván, egy kicsit olvasok még. De hiába próbáltam a könyvre koncentrálni, egyre csak azon törtem a fejem, hogy ki írhatta a levelet. Utoljára két alkalommal láttam ilyennek Harryt, amikor Ginnyt rajta kapta egy német varázslóval, és mikor megtudta, hogyan érzem Draco iránt.

Az nap este, magam sem tudom, hogy miért, fürdés után egyenesen Harry szobája felé vettem az irányt, és mikor beértem, lefeküdtem mellé az ágyba. Ő félálomban átölelte a derekamat, majd békésen aludt tovább. Akkor nem értettem, hogy miért cselekedtem így. De most már tudom. Akkor először éreztem úgy együttlétünk alatt, hogy valami változás közeledik, aminek következtében Harry és Én eltávolodhatunk. Nem is tudtam, mennyire igazam volt.

* A filmben Neville keresi Lunát, hogy megmondja neki, szereti Őt.

** Az eredeti műben is megemlítik. Egy sündisznóra hasonlító lény, amiről nem tudni létezik-e.

*** A második filmben, Gilderoy Lockhart evvel a varázsigével próbálja „meggyógyítani” Harry karját.

Endlessly ~ 1. fejezet The show must go on

Endlessly

Prológus

A nyitott ablakon keresztül besütött a nap a kicsinyke szobába. Friss, hűvös szél fújt be rajta, ami belekapott az ablakban ülő férfi hajába. Félhosszú szőke hajába belekapott a szél, míg szürke szemei a semmibe meredtek. Egyik kezében egy képet szorongatott, amin egy rövid, barna hajú, szürke szemű kislány mozgolódott és kapálózott maga elé. A fénykép hátoldalára csak egy dátum volt írva, és egy név:  Julietta Narcissa Potter  , Január 30.

A férfi elmosolyodta magát, majd egy lágy csókot hintett a képre, majd bőröndjeihez lépett. Lassan becipzárazta azt, a képet, ingének szív feletti zsebébe tette, majd végig simított bal karján lévő sérülésen, ami egykor még a Sötét Jegy volt. Gyorsan körbe nézett a szobában, majd szépen, lassan, és érthetően a következőket mondta:

-          London.

Aztán csak egy halk pukkanás hallatszott, és eltűnt a semmiben.  Az üres szobában, csak egy ott felejtett tárgy bizonyította Draco Malfoy ottlétéről.

1.       fejezet Esküvő

Na igen, itt volnék. Tudom sokat kellett várni a fejezetre, de remélem megérte. Az első fejezet még nem annyira mozgalmas, inkább csak rögzíti azt, hogy hol vagyunk és mikor. A Stockholm-szindróma folytatása. A zene az egyik kedvenc Queen számom, ráadásul, szerintem legalább is, passzol is a történethez. Olvassátok olyan szeretettel, amilyennel én írtam nektek! És írjatok kritikát!ű

Pusz.

Lilyke94

(Hermione szemszöge)

„The Show must go on!
Inside my heart is breaking,
My make-up may be flaking,
But my smile, still, stays on!”

( Queen: The show must go on)

Egy évvel ezelőtt

Hatalmas hasamat nézegettem a tükörben, miközben Luna a hajammal foglalatoskodott. Hallottam, ahogy cifrábbnál cifrább megjegyzésekkel illeti nehezen kezelhető hajamat. Óvatosan végig simítottam hasamon, mikor is éreztem, hogy a kicsi rúgott egyet. Halványan elmosolyodtam, amit Luna észre is vett, és adott egy puszit az arcomra.

-          Mozgolódik a kicsi? – kérdezte.

-          Igen, a napokban egyre többször. Olyan, mint egy focista…

-          Micista? – nézett rám, majd mindketten elnevettük magunkat.

Csodálatos őszi nap volt. A nap csak úgy ragyogott a tiszta égen, a szél kellemesen fújdogált azon az novemberi napon. Hat hónapos terhes voltam szép pocakkal, ami miatt az esküvői ruhámban eléggé furán mutattam, aminek hangot is adtam két segítőmnek, Antoniettnek illetve Lunának.

-          Úgy nézek ki, mint egy kötözött sonka! – fintorodtam el, mikor megláttam magam a tükörben. – Talán mégis kéne, azaz álcázó bűbáj, hogy elrejtsük a pocakom.

-          Ne butáskodj, Hermione – kuncogott Antoniett, majd a hajamba tűzött egy kék kövekkel kirakott csodaszép hajfésűt. – Gyönyörű vagy!

-          Így van, Mio. Te vagy a legszebb menyasszony, akit valaha láttam! – igazította meg fátylamat barátnőm.

-          És téged vár a világ legdögösebb vőlegénye lent, az oltárnál – hallottam meg Sirius hangját, és amikor az ajtóhoz fordultam meg is láttam őt, dísztalárban. – De való igaz, csodaszép vagy ma, Hermione!

-          Köszönöm, Sirius! – öleltem meg, majd ő megcsókolta a hajamat.

-          Remélem, jól fogok melletted mutatni az oltárhoz vezető úton, nem mindennap megy férjhez az én fogadott lányom… - kacsintott rám, majd kézen fogott.

Miután Harry megkérte a kezem, és szóba került az esküvő, kutatni kezdtünk a szüleim után, de mindhiába, sehol nem találtuk meg őket. Akkoriban rengeteg időt töltöttem Siriusszal és lassan kezdtem úgy érezni, mintha tényleg a pótapám lenne. Így nem volt kérdés az ügyben, hogy ki vezessen az oltárhoz. Emlékszem, amikor megkértem őt erre, majdnem elsírta magát az örömtől.

Antoniett megkötötte a méregzöld szalagot a derekamnál, kezembe adta a csokrot, adott egy csókot homlokomra, majd csak annyira emlékeztem, hogy Sirius már a lépcsőkön vezet le, az oltár felé. A ceremóniát a hatalmas kerttel rendelkező Godric's Hollow-i lakásunkban tartottunk. Luna és Antoniett díszítette ki Mrs. Weasley segítségével a kertünket. Minden tele volt virágokkal, egyszerűen gyönyörű volt. amikor az ajtó elé értünk, bátortalanul megtorpantam. Meghallottam a vendégek duruzsolását, és a koszorús lányokat, ahogy várják a zenei jelüket, hogy elinduljanak. Amikor elérkezett az én időm, visszatartottam az indulni készülő Siriust, aki értetlenül nézett rám.

-          Ugye minden rendben lesz? – kérdeztem tőle, mire csak egy meglepődött pillantást kaptam válaszul. – Helyesen cselekszem?

-          Természetesen, kicsim. Miért ne cselekednél helyesen? – nézett rám, mire megláttuk, hogy a vendégek már tűkön ülve várják a színre léptemet. – Ne idegeskedj…

Megsimogatta az arcomat, épp, ahogy apukám tette kiskoromban mindig, amikor megijedtem valamitől, vettem egy mély lélegzetet, majd elindultunk az oltár felé.  Felcsendült Debussy egyik gyönyörű komponálása a Rêverie*, és éreztem, hogy minden szem rám szegeződött.  Nem volt hosszú út az oltárig, mégis, mintha egy örökkévalóságig tartott volna. Sirius lassú és biztos léptekkel ment mellettem, én pedig olyan erősen szorítottam a kezét, amennyire csak tudtam. Legszívesebben elszaladtam volna, magam mögött hagyva mindent és mindenkit, és elutazni Stockholmba.  Hozzá. Ám tudtam, hogy ez nagy felelőtlenség lenne a részemről, hiszen gondolnom kell a babára. Ráadásul megígértem neki. Draco pedig nem is írt, mióta tudatta velem, hogy életben van.  Antoniett szerint csak azt szeretné, ha az életem rendbe jönne.

Minden nap gondoltam rá. Azért, hogy nehogy elfelejtsem őt. A haját, a szemeit, a hangját és az illatát. Féltem, hogy egy idővel nem tudnám tovább őrizni őt. Nem azért, mert nem szeretem őt, hanem mert olyan volt, mintha nem is lett volna sosem.

Ilyen gondolatok cikáztak a fejemben, amikor megláttam az oltár előtt Harryt. Fekete dísztalárban várt rám, idegesen igazítgatva a nyakkendőjét, balján tanújával, Pierre-rel. Amikor meglátott idegesen elmosolyodott, majd, mint gyerekkorában, ha ideges volt, beletúrt hajába, aztán idegesen csillogó szemekkel felém nézett.

Mondanom se kell, Harry legalább annyira tartott az esküvőtől, akárcsak én. Azt hitte, hogy gyűlölöm őt Draco halála miatt.

*

Egyik este, talán két hónappal az esküvő előtt, kint ültem a verandán, és néztem a csillagokat, miközben a pocakomat simogattam.   Az utóbbi időben dúdolgattam neki. Nem tudtam soha, hogy hallja-e, ám éreztem, hogy mindkettőnknek jót tett egy kicsit. Épp a kedvenc Debussy számomat dúdolgattam, amikor megjelent mellettem Harry, kezében egy vastag takaróval, és meleg teával.

-          Meg fogtok fázni, Mio! Ne legyél felelőtlen… – csóválta meg a fejét, majd óvatosan betakart, és kezembe adta a teát. – Nos, én nem is zavarok tovább.

-          Várj! – kaptam el a kezét, amikor épp visszament volna újonnan vett házunkba. – Nincs kedves leülni mellém?

-          Nem is tudom…

-          Harry, kérlek! – mosolyogtam rá, mire ő sóhajtott egyet, viszonozta a mosolyt, majd leült mellém.

Miután legjobb barátom leült mellém, betakartam, majd folytattam a dudorászást. Harry automatikusan simogatni kezdte a hasam, és ő is nézte az eget. Nem tudom meddig ülhettünk ott, amikor egyszer csak megtörte a csendet.

-          Hermione…

-          Mondjad, Harry! – néztem az ég felé továbbra is.

-          Biztos vagy abban, hogy jó ötlet ez az esküvő mizéria? – kérdezte halkan, mire ráemeltem a tekintetem.

-          Jól hallom, Harry Potter? Megfutamodsz? – böktem meg játékosan, ám őt e nem vidította fel.

-          Én csak nem tudom, hogy helyesen cselekszünk-e – mondta, majd látta, hogy megszólalnék, gyorsan folytatta.  – Nem csak Draco miatt. Ott van Ron. Megígértem neki, hogy vigyázok rá. De én már rögtön az elején elcsesztem.  Ráadásul nem akarom, hogy boldogtalan legyél, és csak kényszerből gyere hozzám. Megérdemled azt, hogy boldog legyél.

-          Na, idefigyelj, Harry Potter. Amikor megláttalak titeket elsőben a vonaton, abban a hitben voltam egészen év végéig, hogy ki nem állhattok. Attól tartottam, hogy a mindent tudó, idegesítő kis fruskának tartotok, akit nem lehet levakarni. Egy évembe tellett, hogy érezzem, ti vagytok nekem a legjobb barátaim. Minden nyáron, amikor otthon voltam, csak rólatok beszéltem. Engem a mugli világban soha sem kedveltek. Kiközösítettek, és azt a kevés barátomat is elvesztettem a roxforti levelem után, amim volt. Az évek során csak ti maradtatok nekem, és a Roxfort. Aztán, amikor kitört a háború, meg akartam védeni a szüleimet azzal, hogy kitöröltem az emlékeiket rólam. Ezek után, csak Ti maradtatok nekem Ronnal.

-          És ezzel azt akarod mondani, hogy…

-          Csak annyi, hogy soha nem éreztem úgy, hogy fontos lennék valakinek. Hosszú ideig azt hittem, hogy ti is csak azért barátkoztok velem, mert okos vagyok – sóhajtottam egyet, majd ránéztem. – De száz szónak is egy a vége, valóban, soha nem fogom elfelejteni Dracót. De te mindig ott voltál velem, amikor bajban voltam. És bármennyire nem hiszed el, mindig megvédtél. A te elvesztésed fájna annyira, mint az övé. 

-          Akkor hát nem gyűlölsz? – tette kezét a vállamra.

-          Hogy gyűlöllek-e? Olyan isteni csoki tortát sütöttetek nekem Antoniettel, hogy ha akarnék, se tudnék haragudni! – nevettem el magam. -  Tényleg, kérhetünk még?

-          Hát persze – somolygott magában, majd lassan felállt, megcsókolta a homlokom, és rám nézett. – Szeretlek, Mio! És nagyon, de nagyon köszönöm!

-          Én is szeretlek, Potter, de öt perced van, hogy kihozd nekünk a tortát, vagy a nyakadra uszítom a narglikat. Luna szerint tele van velük a kertünk.

Ezután Harry nevetve magamra hagyott, mire arcomról egy kicsit halványult a mosoly, majd az égre néztem. Valóban nem haragudtam Harryre.  Én hiszek abban, hogy Harry nem akarta megöletni őt. Hiszen, Harry mindenkit meg akar menteni. Ráadásul végtelenül figyelmes volt velem és a babával. Ő tényleg egy olyan férfi, akiből mint apa és férj lehet. És valóban nem vicceltem, amikor azt mondtam neki, hogy szeretem… Hiszen tényleg, nagyon fontos nekem. És éppen ezért sajnálom őt, és érzem magamat egy dögnek. Talán sohasem fogom tudni úgy szeretni, ahogy Ő szeret engem. Ezek után, hogy mondhatja magára, hogy Ő az önző? Én vagyok az, aki elveszi a lehetőséget attól, hogy boldog legyen, és elvegyen egy olyan nőt, aki viszont szereti őt.

De mégis, szeretem, ha közel van hozzám. Biztonságban érzem magam a közelében. Így elég önző vagyok ahhoz, hogy ne engedjem el.

-          Siettem, amennyire csak tudtam. Tettünk rá neked lekvárt is - jelent meg hirtelen mellettem Harry.

-          Merlin szakállára mondom, te egy Isten vagy! – kaptam ki a kezéből az édességet, majd mohón enni kezdtem. Harry csak nevetett, és leült mellém.

-          Hogy van a kis „méh-lakó?” – kérdezte viccelődve Harry, mire én megböktem.

-          Ne nevezd így a kicsit! Ez nem vicces! – mondtam neki rosszallóan, és folytattam az evést.

-          Könnyebb lenne nevet találni neki, ha tudnánk a nemét…

-          Azt már nem! Szeretném, ha meglepetés maradna!

-          De hiszen Antoniett már tudja… Ha egy ember tud valamit, az már nem titok! – hajtotta hátra fejét a barátom.

-          De én nem szeretném megtudni! Ezért bíztam a szoba festését, és díszítését Lunára és Antoniettre.

-          Olyan makacs vagy! – sóhajtott fel mire én kiöltöttem rá a nyelvemet. – Ne nyújtsd ki, mert elkapom! Úgyis idő előtt kiderül a titok…

Természetesen a baba neme kiderült, így Harrynek lett igaza. Pár nappal később a ruhámat próbáltuk a lakásban, mikor Harry dolgozni volt. Luna és Antoniett a papírokat nézegették, például a menüt, illetve a vendéglistát, mikor Luna nagyon sóhajtott ás letette a fejét az asztalra.

-           Kár, hogy most házasodtok össze. Ha várnátok még két évet, a lányotok szórhatná a virágokat… - ám ahogy befejezte a mondatot, felkapta fejét, és befogta a száját.

*

Hirtelen észbe kaptam, és érzékeltem, hogy Sirius átadta a kezemet Harrynek, aki megcsókolta azt, majd a pap felé fordult. Harry és Én rövid fogadalmakat mondtunk, minden egyszerű volt és nagyszerű. A szertartás csodálatos volt és tele volt meglepetésekkel. A gyűrűket a fiúnk Andrew hozta oda nekünk, aki elbotlott a dekorációban, így elejtve a gyűrűket. Hála Harry különleges fogó reflexeinek, elkapta őket, ám még így is sikerült a pap szemét eltalálni. Így a gyűrűváltást szegény jóember már csak félszemmel tudta figyelemmel kísérni. Aztán a fogadáson, miközben Sirius beszédet mondott, Luna egyszer csak felpattant, és leöntötte Harryt mézsörrel.

-          Ezt miért csináltad? kérdezte Harry, miközben próbálta a szemüvegét megtörölni.

-          Tele volt a füled narglikkal. Ha a fejedbe másztak volna, holnapra megzápult volna az agyad- mondta miközben megrántotta a vállát, majd elmosolyodott és visszaült a helyére. -   Szívesen.

Ó, és ez csak a kezdet volt. A közös táncunknál kitört a cipőm sarka, ami azért érdekes, mert szinte nem is volt magas sarka a lábbelimnek. Akkor Harry megijedt, hogy megfázom, így a lábamra varázsolt egy lábbelit, ami először eszébe jutott. Ezért került a lábamra egy hippogriffes mamusz, amin mindenki kuncogott egy jót, mire a vörös fejű Harry bizonygatta, hogy nem az övé. Egyedül a Siriusszal eltáncolt pár perc alatt nem történt semmi. Ezt furcsállottam is, és szóvá is tettem neki.

-          Érdekes, hogy mik nem történnek a mai este… - kezdtem mosolyogva, mire ő is elnevette magát.

-          Hát igen, igen vicces dolgok történnek. Hát nem érdekes?

-          És az milyen furcsa, hogy most nem történik semmi, miközben veled táncolok… - vontam fel a szemöldökömet, mire Sirius körbenézett, majd közelebb hajolt.

-          A cipőd sarkát nem én törtem ki. Az nem volt vicces, bajod is eshetetett volna – röhögött egyet, majd rám nézett. – Ne haragudj, Mione! Én csak fel akartam dobni a hangulatot. Olyan vicces volt Harry arca a beszédem közben, gondoltam elvonom a figyelmét.

-          És Andrew?

-          A kiskrapek? Megbeszéltünk vele mindent… Ő kezdett el Lunának motyogni a narglikról. Ne haragudj…

Én is követtem példáját, körbe néztem, majd a fülébe súgtam.

-          Az este fénypontja mégis a hippogriffes mamusz megjelenése volt nem? – nevettem el magam.

-          Hát igen, elég viccesen nézel ki. A ruhád olyan, mint egy hercegnőé, és a lábadon pedig egy mamusz díszeleg. Nem egy átlagos menyasszonyi öltözék!

-          És szerencsétlen pap…

-          Mikor legutóbb láttam, egy szemtakaró volt a jobb szemén. Úgy nézett ki, mint egy kalóz… - súgta a fülembe pótapám, majd nevetve tovább táncoltunk a fényekben. -  Ennél jobb és izgalmasabb, már nem is lehet!

Boldog voltam abban a percben. Egy szerető és gondoskodó férjet és egy szerető családot tudhattam magaménak. Sokat nevettünk még Siriusszal, amikor is hirtelen megtorpantam, és ránéztem.

-          Talán az este fénypontja még hátra van… - suttogtam, majd az ijedt pótapámra néztem. – Sirius, én szülni fogok!

* Hallgassátok meg! Imádom Debussyt, szerintem azaz egyik legszebb műve. :-) Ráadásul ezt hallgattam végig, miközben írtam a  fejezetet. :-)