Endlessly - 2. fejezet Mrs. Potter

Hosszú kihagyás után, íme, a legújabb fejezet. Még mindig nem indultak be a történések, de már vannak apró jelek, miféle bonyodalmak lesznek a folytatásban.  

2. fejezet Mrs. Potter

(Hermione szemszöge)

-          Papa! – hallottam meg egyéves lányom hangját, miközben épp Andrewnak készítettem a reggelit. Kinéztem a konyha ablakán, és szívbemarkolóan gyönyörű látvány tárult a szemeim elé.

Harry, fogta a kis Julie kezét, és lassan sétálgattak. Julie néha kikapta Harry kezéből a kezeit, boldogan tapsolni kezdett, majd hirtelen lehuppant a földre. Andrew, egyből odafutott, felkapta húgát, megpuszilta, majd mind a hárman elindultak a kert végében lévő játszótér felé. akaratlanul is elmosolyodtam. Elpakoltam a tiszta tányérokat, megtöröltem a kezemet, majd kiengedtem kontyba fogott hajamat. Tekintetem megakadt a falon lógó esküvői fotón, amin Harry egyik kezével engem ölel át, másikban Andrew-t tartja. A képen még ott volt Sirius, Antoniett és Pierre, akik idegesen mosolyognak a kamerába.

Hát igen, a kép készülése előtt pár perccel jelentettem be, hogy szülni fogok. Rendesen kitört a pánik, Sirius egyből ölbe kapott, és leültetett a legközelebbi székre. Pár másodpercen belül ott termett mellettem Harry, aki zakóját ledobva a földre szólt Lunának, hogy hozza a bőröndömet, mert eljött az Idő. Antoniett és férje biztatólak a hátam mögött álltak, simogatták a fejem, és mondogatták, hogy nincs semmi baj. Az egész pár percig tartott, mikor is a fájdalom elmúlt, de mindenki annyira megijedt, hogy elindult a szülés, hogy nem mertem szólni nekik arról, hogy csak vaklárma az egész.  Luna épp megállt előttem a bőröndömmel, mikor szóltam nekik, ne aggódjanak, még várni kell.

Harry és Sirius megnyugodtak, ami rájuk fért, hisz szinte az ájulás szélén voltak, Antoniett és Pierre csak elmosolyodott, és rászólt a vendégseregre, hogy folytassák nyugodtan a táncot. Egyedüli ember, aki haragudott rám, Andrew volt, aki, miután mindenki ott hagyott pihenni megállt előttem, mellénél keresztbefonta karjait, és mérgesen rám nézett gyönyörű zöld szemeivel.

-          Nagyon megijesztettél! – nézett rám vádlón, és szemében észrevettem egy kis Malfoyos csillogást. – Ne tegyél többet ilyet!

-          Ne haragudj, Andrew! – pusziltam meg az arcát, mire egy kicsit felvidult. – Ígérem, soha többet nem hozom rátok a frászt!

-          Remélem is… Most megyek, Sirius bácsi azt mondta, hogy felülhetek az ő régi seprűjére, ha a vendégek elmentek haza, és kviddicsezhetünk! – futott volna el izgatottan, ám elkaptam a kezeit.

-          Andrew! Ugye ezt nem gondolod komolyan? Nem engedlek kviddicsezni, még kicsi vagy hozzá! – mondtam, majd mikor megláttam fogadott fiam, ahogy szép szemekkel néz rám, kicsit megenyhültem. – Rendben, de csak ha felveszed az összes védőfelszerelést, és szót fogadsz Siriusnak és Harrynek.

-          Köszönöm, Anyu!  - ölelte át a nyakam, majd adott egy cuppanós puszit az arcomra, és elrohant.

Csak pár hónapja hívott anyának. Zambini azt ajánlotta, hogy töröljük ki az emlékezetéből az igazi szüleit, és akkor biztosan egy egységes család tudunk majd lenni, ám Harry és én nem mentünk bele. Hiszen joga van tudni, kik a valódi szülei. Harry teljesen meg tudja érteni Andrew helyzetét, hiszen neki is korán meghaltak a szülei. Így, amikor egyik reggel, mikor bejöttek hozzám a kórházba meglátogatni Julie-t és engem, és Andrew hangosan büszkélkedett Blaise-nek, hogy neki van a világon a legszebb húga és anyukája, konkrétan megállt a szívem, majd órákon keresztül csak sírtam örömömben.

Miután végig pörgettem fejemben az emlékeket, elmosolyodtam, majd hajgumimat ledobtam az asztalra, és kisétáltam a kertbe, és amikor kislányom meglátott, hangosan elkezdte kiabálni, hogy anya, aminek az lett a következménye, hogy szegénykém hasa esett a fűben. Harry egyből felkapta, megpuszilta a felhorzsolt kezét, majd előkapta pálcáját, és egy bűbájjal már el is tüntette a sebet. Időközben én is odaértem, és megsimogattam Andrew és Julie fejét, majd rámosolyogtam férjemre.

Férj. Soha nem gondoltam volna, hogy ilyen boldog leszek Harryvel. Igazi minta apa és férj, keresve sem találhat az ember jobbat. A gyerekek is imádják, és én is boldog vagyok mellette. Persze, az év minden napjának minden percében sem tudom kiverni a fejemből Őt.

Draco Malfoyt.

Ezt Harry is érzi, bár úriember módjára soha nem említi meg, és ez csak rosszabbá teszi a helyzetet. Tudod, hogy mint Harry Potter boldog velünk. Két csodálatos gyermekünk van, boldogak vagyunk. De nem hiszem, hogy mint Férfi boldog lenne. Meg sem próbálkozott az egy év alatt semmi olyannal, ami a házasság velejárója lenne. És én nem tudom, hogy meddig bírja. Félek, egy nap, nem bírja tovább, és keres egy olyan nőt, aki viszont szereti őt úgy, ahogy ő szeret most engem.

Nem mondanám, hogy nem szeretem őt. Egyszerűen csak minden butaságánál ott voltam, együtt vívtuk meg a nagy csatát a Sötét Nagyúrral, és az azt megelőző „rejtélyeket”. Ő és Ron mindig is olyanok voltak nekem, mintha a bátyáim lennének.  Ezért gyötör szörnyen a bűntudat, hogy kihasználom Harryt, mert végül i ez annak számít. Éjszakánként csak arra tudok gondolni, hogy ő a szíve mélyén, vajon mennyire boldogtalan, bár váltig állítja, hogy meg van elégedve az életével. De túl régóta ismerem ahhoz, hogy tudjam, ez nem teljesen igaz.

Julie eközben átkéredzkedett az én karjaimba, majd húzogatni kezdte, levágott hajamat, majd orrát húzva rám nézett. Igen, tegnap este, Andrew, Sirius, Harry és Remus kiültek a kertbe, majd különféle varázslatokkal boldogították ezt a kis tündért a karjaimban. Kisebb tűzijátékot varázsoltak neki, vagy épp székeket és egyéb tárgyakat keltettek életre, Julie nagy örömére. Az egyik szendvicset például egy pillangóvá változtatták, aminek szárnyai váltogatta a színét. Julie hangosan nevetni kezdett. Néha előfordul, hogy meseszép szőkévé válik a haja, tehát ezen már nem lepődtünk meg. Csak akkor csodálkoztunk, amikor haja egyszer csak a szivárvány összes színében felváltva pompázott. Lila, utána kék, majd zöld végül piros. A férfiak ezen annyira meglepődtek, hogy elszabadítottak egy kósza kis varázslatot, ami épp eltalált engem, miközben Tonks és én újabb szendvicseket vittünk ki nekik. Így bizony kénytelen voltam levágattatni derekamig érő, barna fürtjeimet. Persze ez első körben fel sem tűnt senkinek, leginkább nem Harryéknek, akik lányomat nézték, ahogy váltogatja hajának színét, miközben rajtuk nevet. Tonks természetesen büszkén ült le Lupin mellé, majd egy csók után megjegyezte.

-          Végre, még egy metaformágus a családban! - majd megsimogatta Julietta haját, és ő is csatlakozott a mókához.

Így este kénytelen voltam áthívni Lunát, hogy megkérjem, vágja le a hajamat. Az a nő egy zseni. Mióta életet adott második gyermekének, szinte majd’ kicsattan a boldogságtól. Rengeteget beszél, viccelődik, amivel mindig feldobja a napomat. Belépett a nappaliba Neville is, karjai közt a legkisebb trónörökössel, Lysanderrel, mögötte pedig az Andrew-val egyidős Ariana, akik ahogy meglátták egymást, már le is ültek a szőnyegre, és az elkövetkezendő évek legnagyobb eseményéről kezdtek el beszélni. A Roxfortról.

Bár még négy évet várhatnak a levél érkezésére, Ariana és Ő, már hetek óta azt tervezik, hogy milyen kalandokba fognak majd bele az iskolában. Én is sokat meséltem nekik a Roxfortról. A szeszélyes lépcsőkről, a rengeteg titkos helyről, a képekről, és minden egyébről. Természetesen próbáltam azt is belefűzni a történetekbe, hogy milyen jó móka is ott tanulni, hátha elérek vele valamit. De persze a két lurkót leginkább Harry, Sirius és Lupin történetei kötötték le. A Titkok kamrája, a Szükség Szobája, Bolyhoska, Edevis tükre, valahogy jobban felkeltették az érdeklődésüket, mint Piton professzor, Lupin órái, vagy éppen McGalagony szigorúsága. Őket csak egy személy érdekelte, nem más, mint Albus Dumbledore. Mivel a környezetükben mindenki a legnagyobb tisztelettel a hangjában beszél a professzorról, a gyerekek alig várják, hogy az Ő iskolájában tanulhassanak. Egyszer nyáron a Rend tagjai átjöttek, és megünnepelték Harry szülinapját. Amikor Andrew és Ariana meglátta az igazgatót, szinte leesett az álluk. Ezt követően, mikor Dumbledore megdicsérte a lány nevét, mondván az ő húgát is így hívták, a lány, aki ezek után, amikor csak alkalma volt rá, ezzel hencegett Andrew előtt. Egészen egy héttel ezelőttiig, mikor is a professzor egy seprűt hozott a fiamnak. Így azóta, végre, mind a két gyerek megnyugodott.

Neville ránézett a rendezetlen hajamra, majd elnevette magát, és megcsókolta Lunát.

-          Nocsak, Hermione, csak nem stílust szeretnél váltani? – kérdezte gúnyosan, majd kedvesen rám nézett. – De ha ez megnyugtat, így is csodaszép vagy!

-          Figyelj oda, mit mondasz, mert a feleséged épp a fülemnél vagdos az ollóval… - jegyeztem meg vigyorogva, mire Luna fenyegetően megcsattogtatta az ollót férje felé.

-          Ugyan, hiszen tudja, hogy csak őt szeretem!

-          Igen, végtére is csak az kellett, hogy halálfalók támadják meg az iskolát, meg egy kicsi halálfélelem* – néztem rá ugyanolyan gúnyosan, mint ő rám az előbb, mire Luna kicsit meghúzta a fülem.

-          Igenis, a legromantikusabb vallomás volt, amit csak életemben hallottam! – jelentette ki barátnőm, majd halkan odasúgta nekem. – De olyan hirtelen jött. Lehet, hogy megszúrta egy Acsarka**

Elnevettem magam, majd úgy ezt követően egy óra múlva Luna elégedetten felsóhajtott, letette az asztalra az ollót, majd összecsapta a tenyereit.

-          Kész is lennénk!

Kicsit félve néztem bele a tükörbe, majd mikor kinyitottam a szemeimet, meglepődve néztem a tükörképemet. Megnéztem minden oldalról, egy kis varázslat segítségével, még hátul is szemügyre vettem új hajkoronámat, majd meglepődve pillantottam barátnőmre, aki lélegzet visszafojtva várta a véleményemet.

-          Hát ez… - kezdtem el, de elakadt a szavam.

-          Nem tetszik – mondta szomorúan Luna, majd bocsánatkérően rám nézett. – Tudom, hogy utálod. De hidd el nekem, meg lehet szokni. Szép keretet ad az arcodnak így, hogy az álladig ér!

-          Luna… - próbáltam szót kérni, de barátnőm csak folytatta.

-          Persze meghagyhattam volna kicsit hosszabbra is, de véletlenül belevágtam, mikor Neville megcsókolt, és nem mertem szólni… Ígérem, fellapozok pár bájitalkönyvet, és megnézem, hogy van-e valami bájital, ami segíthet… Holnap elmegyek, és…

-          Luna! – fojtottam belé a szót. – Végig hallgatsz? Nekem tetszik.

-          Komolyan? – kérdezte hirtelen felvidulva.

-          Persze. Kicsit fura, de volt már ennél sokkal rövidebb is a hajam. Most olyan vagyok, mint…

-          Mint egy rövid hajú, vadóc tündér – hallottam meg Harry hangját az ajtóból, és mikor odafordultam láttam, hogy az ajtónak dőlve áll, és szemtelenül mosolyog. – Még soha nem láttam ilyen rövidnek a hajad.

-          Pedig gondolkoztam azon, amikor horcrux vadászaton voltunk, hogy levágatom. Könnyebb lett volna kezelni az erdőkben. Ráadásul kicsit kevésbé lettem volna könnyen beazonosítható a szénaboglyával a fejemen.

-          Ez talán igaz, de hékás, csajszi! Az a szénaboglya a védjegyeddé vált!  – vigyorgott rám Harry, majd leüt a mellettem lévő székre. – Nem engedtem volna, hogy levágd. Én nagyon csíptem, azt a hajadat, és a nagy fogaidat is.

-          Na, mi van, Potter? Így a sok gyerek között el kezdett hiányozni az ifjúságod, azért beszélsz így? – csipkelődtem vele.

-          Előbb azt mondtam volna, hogy tündér? Tévedtem. Egy gúnyos kismanó vagy! – nevette el magát, majd közelebb hajolt.

-          Valahogy a tündér jobban tetszett… - mondtam én is nevetve, majd a szemébe néztem.

Hirtelen egy bagoly repült be az ablakon, rászállt Harry vállára, és megcsípte az ujját, amivel épp meg akarta simítani az arcomat. Harry bosszúsan lekötötte a madár lábáról a borítékot, a bagoly pedig csőrébe vett egy asztalon lévő szőlőszemet, majd elrepült.

-          Hé, és a válasz? – kiabáltam a madár után, majd ránéztem Harry arcára, aki kibontotta a borítékot, végig futotta az írást szemeivel, majd elsápadt.

-          Mi a probléma? – kérdeztem, de mikor látta, hogy Harry meg se hallotta a kérdést felálltam, és a háta mögé léptem, ám ahogy rátettem kezem a vállaira, összegyűrte a levelet, mielőtt beleolvashattam volna. – Ki írt?

-          Senki… - válaszolt kisebb habozás után, majd zsebébe süllyesztette a küldeményt. – Ki kér egy kis mézsört?

Harry gyorsan felpattant, majd a pulthoz sietett, zavartan elővarázsolt négy korsót, majd letette az asztalra őket. Egy-két bögrét eltört, levert pár gyümölcsöt a pultról, végül nagy sóhajtás közepette leült ismét a székre. Akkor döntöttem el, hogy ha törik, ha szakad, megszerzem azt a levelet. Végig futott az agyamon, hogy mi van akkor, ha Ő írt, hogy visszajön. Hiszen mi másért viselkedhetett úgy Harry?  

-          Minden rendben? – kérdeztem, és leültem mellé.

-          Persze, csak a minisztérium küldött egy levelet, hogy lenne egy ügy, és szeretnék, ha segítenék nekik megoldani…

-          Értem – sóhajtottam, majd belenéztem zöld szemeibe. – És ki írt valójában?

Észrevettem, hogy Harry, ha lehetséges, még inkább elsápadt, majd hirtelen szemében megláttam azt a mérhetetlen szomorúságot, amit akkor láttam utoljára, amikor megtudta, hogy szeretem Dracót.

-          Miért nem mondod el? – erősködtem.

-          Azért, mert nem fontos – masszírozta halántékát csukott szemmel.

-          De igenis az. Miért nem mondod el? A legjobb barátod vagyok, nem mellesleg pedig a feleséged,  így jogom van tudni! – emeltem fel a hangom, mire szemei felpattantak, és haragosan rám nézett.

-          Annyira imádom, hogy ilyenkor mindig ezzel jössz! – mondta ironikusan, majd sóhajtott egyet. – Ha fontos lenne, elmondanám, Mrs Potter!

-          Ne gúnyolódj velem, Harry! Segíteni akarok, mert hirtelen olyan fehér lettél, mint Hóborc!

Láttam az arcán, hogy hagynom kéne az egészet, de annyira kíváncsi voltam, ki írt neki, hogy egyszerűen nem tudtam megállni, hogy ne faggassam. Mivel még kora este volt, Harry nem akart veszekedni. Soha nem emelte fel a hangját addig, míg a gyerekek ébren voltak. Bár, az is igaz, hogy nagyon kevés alkalommal veszekedtünk. Telt múlt az idő, hiába kérdezgettem őt, választ nem kaptam, csak egyre idegesebb lett. Végül, amikor már arca is vörösödni kezdett a visszafojtott dühtől, felém fordult, közel hajolt hozzám, majd olyan halkan kezdett el beszélni, hogy alig hallottam.

-          Tudom, mire akarsz kilyukadni. Miért nem kérdezed meg egyenesen, hogy Malfoy írt-e?

-          Én nem is… - próbáltam ellenkezni, ám Harry felnevetett.

-          Ugyan már. Rá van írva az arcodra, hogy mennyire szeretnéd azt hinni, hogy ő írt!

-          Hagyjuk ezt az egészet – legyintettem, majd megpróbáltam kimenni a konyhából, ám Harry elkapta a kezem, és nem engedett el.

-          Egy éve, Mione – nézett rám szomorúan. – Egy éve élünk együtt, és még mindig nem felejtetted el őt? Mindent megteszek, hogy boldogok legyünk.

-          Harry, ez bonyolult.

-          Nem, Mio, nem az! – csóválta meg a fejét, majd elengedett. – Nem Malfoy írt, hanem egy régi ismerősöm az Auror képzőről. Ott tanít átmenetileg, és szeretne velem találkozni, hogy segítsek neki megtartani az óráit, mivel még kezdő.

 Aztán csak percekig csendben álltunk, és néztük egymást. Látta, hogy valamin nagyon vacillál, és szinte hallottam, ahogy a kerekek kattogtak a fejében. Ha nem vesztünk volna össze, még talán el is nevettem volna magam. Megigazítottam hajamat, majd a pulóveremet, és felajánlottam, hogy készítsünk vacsorát. Így némán, sürgölődtünk a konyhában egészen addig, míg  Andrew be nem szaladt, kezében Sirius pálcájával, és vigyorogva megbökdösött minket vékony kis ujjaival.

-          Nézzétek, mit tanultam! – kiabálta vidáman, miközben úgy, hogy észre sem vette, pálcáját Harry lábaira irányította. – Sirius bácsi mondott egy varázsigét, amivel sokat ugrattak a barátaival diákokat, mikor még roxfortos volt.

-          Na, és mi volt az, kisöreg? – váltott gyorsan vidám hangra, Harry.

-          Kicsim, nem hiszem, hogy jó ötlet lenne – néztem rá kérkedve, de nem  hallgatva rá, elmosolyodott, és kimondta a varázsigét.

-          Brahium Ermando!*** – mondta koncentrálva Andrew, a következő pillanatban pedig több minden történt egyszerre.

Harry lábaid abban a pillanatban, mintha gumivá váltak volna, így erőtlenül esett földre, miközben kiejtette a kezéből a kezében lévő paradicsomlevet, amit az utóbbi időben Julie imád, ami végig folyt e hajamtól kezdve a ruhámig. Eközben, én Harryért nyúltam, ami miatt lelöktem a pulton lévő összes gyümölcsöt, amin elcsúszott a kiáltásra bejövő Sirius és Remus. Neville, Luna és Tonks pedig berohantak a kertből, mire elnevették magukat, és Tonks valahogy elővarázsolt egy fényképezőgépet, és lencsevégre kapott minket. Már épp dühöngeni kezdtem volna, amikor hirtelen egy angyali hang ütötte meg a fülem. Julie az asztalon ült, és tapsolva nevetett.

Miután feltakarítottunk, „csontosítottuk” Harry lábait, és Andrew-t is sikerült megnyugtatni, lefektettük a gyerekeket, és Harry meg én pedig lecsutakoltuk magunkat. Amikor már végre nem csöpögött a hajamból a paradicsomlé, leültem a nappaliban, ahol egy szúrós pillantást vetettem Siriusra, aki az este folyamán percenként bocsánatot kért. Ezek után Remus és Tonks hamar hazamentek fiúkhoz, Neville és Luna pedig szintén hazavitték gyermekeiket, hogy ágyba bújtassák őket. Végül Sirius is búcsút intett nekünk, így ketten maradtunk Harryvel. Láttam rajta, hogy már nyoma sincs a korábbi dühének. Egy kis beszélgetés után kedvesen elköszönt tőlem, és kezében az összegyűrt levelével elindult hálószobája felé.

Én még lent maradtam, mondván, egy kicsit olvasok még. De hiába próbáltam a könyvre koncentrálni, egyre csak azon törtem a fejem, hogy ki írhatta a levelet. Utoljára két alkalommal láttam ilyennek Harryt, amikor Ginnyt rajta kapta egy német varázslóval, és mikor megtudta, hogyan érzem Draco iránt.

Az nap este, magam sem tudom, hogy miért, fürdés után egyenesen Harry szobája felé vettem az irányt, és mikor beértem, lefeküdtem mellé az ágyba. Ő félálomban átölelte a derekamat, majd békésen aludt tovább. Akkor nem értettem, hogy miért cselekedtem így. De most már tudom. Akkor először éreztem úgy együttlétünk alatt, hogy valami változás közeledik, aminek következtében Harry és Én eltávolodhatunk. Nem is tudtam, mennyire igazam volt.

* A filmben Neville keresi Lunát, hogy megmondja neki, szereti Őt.

** Az eredeti műben is megemlítik. Egy sündisznóra hasonlító lény, amiről nem tudni létezik-e.

*** A második filmben, Gilderoy Lockhart evvel a varázsigével próbálja „meggyógyítani” Harry karját.

A hónap videója: Február

Nos, a februári videó egy nagyon szép Rihanna számra összeszerkesztett remekmű. A készítője :

criistinaa94, és véleményem szerint zseniális. A történet elég egyértelműe kiderül, de azért leírom. Bellatrix, Hermione elfogása után utasítja Dracót, hogy hívja Voldemortot, ám Draco visszaemlékezik, hogy mik történtek velük. Például, hogy az apja megrikatta a lányt. Végül megmenti Miót, elhoppanálnak, ám Bellatrix  kése eltalálta Dracót, és Hermione a végén megpróbálja meggyógyítani. :-))

A Frissről: Hamarosan jön ígérem! Sanos rengeteg a tanulni való, vizsgák, próbák, mindenféle hülyeség, de igyekszem! :-) HÉTVÉGÉN megpróbálom hozni az első fejezeet! :-))

Pusz.
Lilyke94

Endlessly - ízelítő

Íme a folytatás. Egy kis ízelítőt/kedvcsinálót hoztam az első fejezetből nektek. Remélem tetszik, bár igazából nem történik benne még annyi minden. Viszont ha elolvastátok kérelk íratok megjegyzésként pár szót, hogy lássam, érdemes-e írnom a folytatást :-)

Pusz. Lilyke94

A nyitott ablakon keresztül besütött a nap a kicsinyke szobába. Friss, hűvös szél fújt be rajta, ami belekapott az ablakban ülő férfi hajába, míg szürke szemei a semmibe meredtek. Egyik kezében egy képet szorongatott, amin egy rövid, barna hajú, szürke szemű kislány mozgolódott és kapálózott maga elé. A fénykép hátoldalára csak egy dátum volt írva, és egy név:  Julietta Narcissa Potter  , Január 30.

A férfi elmosolyodta magát, majd egy lágy csókot hintett a képre, majd bőröndjeihez lépett. Lassan becipzárazta azt, a képet, ingének szív feletti zsebébe tette, majd végig simított bal karján lévő sérülésen, ami egykor még a Sötét Jegy volt. Gyorsan körbe nézett a szobában, majd szépen, lassan, és érthetően a következőket mondta:

-          London.

Aztán csak egy halk pukkanás hallatszott, és eltűnt a semmiben.  Az üres szobában, csak egy ott felejtett tárgy árulkodott Draco Malfoy ottlétéről.

A hónap videója

Sziasztok!
Hosszas keresgélés után, megtaláltam a Január havának videóját. :-)) Rövid története:
Hermione teljesen összeomlik, amikor meglátja, hogy Ro megcsókolja Lavendert. Ezért elrohan az egyik roxforti mosdóba, ahol találkozik Dracóval, és kettejük története elkezdődik. Amikor meglátja Draco szerelmét, a barátai társaságában, nem érti a dolgokat.

Csodálatos a videó, az effektek, illetve maga a zene is nagyon illik  a történethez. :-)) A videót készítette: Sunehiime :-)

Puszi.
Lilyke94

U.i.: Hamarosan jöhet a frissítés. :-)))

Búcsú a történettől /Összegzés/ Bejelentés :-)

Búcsú a történettől

Úgy gondoltam, hogy a történet megérdemel egy külön bejegyzést, ami a búcsúval foglalkozik. Nagyon szerettem ezt a történetet. Eddig csak Lily/James párosítású történeteket írtam (hp-fanfic.gportal.hu), ami sokkal másabb, mint a Dramione párosítás. Egy próbálkozásom volt ebben a témában, de az nagyon kezdetleges volt, ha lesz, időm újraírom, azt a novellát.

                Azt nem tudom hogyan jutott eszembe az ötlet. Tavalyelőtt (mert már 2012 van (-: ), betegen feküdtem otthon, és taknyos zsepik közt szenvedve egyszer csak éreztem, hogy írni akarok. Így lett leírva az első fejezet, amit utána elmentettem, és jó ideig nem vettem elő. Aztán egyszer olvasgattam a Merengőn, és gondoltam feltöltöm oda. Emlékszem, első nap ott ültem a gép előtt, és csak néztem, hogy hányan olvasták el történetet. Amikor már 50-en elolvasták, úgy éreztem, hogy rendben, megérte. Aztán amikor érkeztek a bátorító kritikák, akkor gondoltam, megéri továbbírni. Történtek az írás közben kisebb problémák ( a javításra szoruló szöveg, vagy épp a blogom feltörése majd törlése), de mégis ó volt úgy írni, hogy tudtam, van legalább 16-17 ember, aki alig vára, hogy tovább olvashassa.

Így, a legnagyobb köszönet nektek jár, akik naponta meglátogatták az oldalt, majd ha új fejezetet olvastak, írtak pár sort, névvel, vagy név nélkül. Ti vagytok a legjobbak.

Néha úgy éreztem, hogy Harry karakterét nagyon szemétnek festettem le olykor, ezt próbáltam helyre „pofozgatni” az utolsó fejezetben. Hiszen Ő nem gonosz, csak épp halálosan szereti Hermionét. Ebben hasonlítanak Dracóval. természetesen a szereplők nem az enyémek, csak a magam, illetve a ti szórakoztatásotok végett kölcsönvettem őket.

Ki szeretnék emelni néhányatokat, akiknek külön köszönöm a támogatást, és a kedves szavak :-)

A Merengő kritikaírói, akik rendszeresen írtak hol negatív, hl pozitív visszajelzést.: Mese2626, Hell, Heki003, Ozi98, Viki, polly, Lizzy Summer, Piciláány,

És a blogról: Regina, Viky, Réka, Kitti, Amelié, Ziedry, Ivett, és minden név nélkül írónak:-)

De nem búcsúzom véglegesen, tehát ne felejtsétek el a blog címét. Ugyanis hamarosan jön a folytatás, Endlessly címmel. Hisz nem árulok el nagy titkot, ha leírom, a történet úgy lett megírva, hogy még vannak kérdések, amire választ kell kapnunk.

Remélem, hogy a Stockholm Szindróma sok boldog percet hozott nektek. Nekem igen. A legkedvencebb történetem. Most már elmondhatom, hogy a kedvenc szereplőm Antoniett volt, akit teljesen én találtam ki. Amolyan pótszülő funkciót látott el Hermionénál, hiszen a lány szülei még mindig nem kerültek elő. (Ez az első kérdés, amit ki kell deríteni a következő történetben : Mi van Mio szüleivel?)

Köszönöm mindenkinek a bíztatást, és a sok-sok kérdést. Ígérem, válaszolok rájuk. J De nem búcsúzom, hisz még találkozunk J

Pusz.

Lilyke94

21. fejezet Epilógus

Gyász nap

Nos elérkeztünk a történet végéhez. :-) Bár, mondhatnám, hogy ez a fejezet ennek a befejezése, és a folytatásnak a prológusa. Továbbra is várom a véleményeket, a fejezetről, vagy akár az egész történetről. Mint már mondottam, ez a fejezet a mínusz első fejezete a folytatásnak. :-) Elvarródnak a szálak, megtudjuk, hogy mi történt Draco halála óta, Hermione hogy viselte a traumát, kik voltak mellette, és kik ellene.  Az is kiderül, hogy Draco meghalt-e vagy sikerült Hermione varázslata.

Hopelessly I'll love you endlessly
Hopelessly I'll give you everything
But I won't give you up
I won't let you down
And I won't leave you falling
If the moment ever comes**

(Muse : Endlessly)

Kisírt és felduzzadt szemekkel álltam a hálószobai nagy alakú tükör előtt. Megigazítottam fekete kalapomat,* lehajtottam az azon lévő kis hálót, majd táskámat a kezembe véve, elindultam, a földszintre. A falról visszaintegető fiatal, mosolygós énem, már csak egy régi emlék volt. Sőt, úgy éreztem, mintha barátaim oldalán mosolygós tizenéves önmagam soha nem is létezett volna.

Öt hónapja történt a minisztériumi eset. Akkor láttam utoljára őt. Estig ott ültem a padlón, egészen addig, míg Blaise oda nem lépett hozzám. Egy üvegcse volt a kezében benne egy emlékkel. Átadta, megpuszilta homlokomat, majd kezébe vette Draco testét, és elindult vele a Mungóba. Azt mondta barátja többet ér annál, mintsem, hogy a minisztériumi dolgozók „intézkedjenek” a testről.  Haragudtam Zambinire, hisz olyan nyugodt volt, ahhoz képest, hogy elveszítette legjobb barátját. Mikor eltűntek, felrohantam irodámba becsaptam az ajtót, majd a sarokban lévő merengőbe öntöttem az emléket. Amikor belehajoltam, megláttam, azt a képet, ami már hónapok óta kísértett. Előttem volt az a pillanat, amikor megtudtuk Draco ítéletét. Hallottam torzan Pierre üvöltését Draco és Blaise döbbent arcát, majd egyszer csak meghallottam Draco kellemes, simogató hangját.

*

-          Blaise, tégy meg nekem egy szívességet! Az ítéletükön már nem tudok változtatni, de szeretném, ha Hermione nem okolná magát a történtek miatt! Talán így kellett történnie…

-          Ez baromság! – suttogta Zambini.

-          Figyel! Szeretném, ha elmondanád Miónak, hogy mennyire szeretem. És szeretném, ha tovább lépne…

-          Te meghibbantál? Mégis mi a fészkes fenére gondolsz?

-          Te tudod a legjobban, hogy a média bármit megtesz egy szaftos sztoriért. Én most itt meghalok, rászállnak Hermionéra és ezt nem fogja bírni. Ráadásul kell valaki, aki enyhíteni tudja a fájdalmát, és mindketten tudjuk, hogy ki az egyetlen, aki megteheti…

-          Ugye nem arra gondolsz…

-          Sajnos erre csak az a majom képes, aki ott ül abban a székben! Potter az egyetlen, aki ha elmulasztani nem is, legalább enyhíteni tudná a fájdalmát! Ha eljön az idő, mondd el neki, hogy azt szeretném, ha Potter gondjaira bízná magát…

Aztán egy kicsi csönd következett, majd Draco ránézett a karkötőmre, és ismét Draco gondolatait hallhattam.

-          Drága Hermione, szeretlek. Mindennél jobban, bármennyire is nyálasan hangzik. Kár hogy erre ilyen későn jöttem rá, és annyi évet elvesztegettünk veszekedéssel.  Te úgy fogadtál el, ahogy. A múltammal, a kitöréseimmel illetve az elviselhetetlen modorommal együtt. Rájöttem, hogy fontosabb vagy nekem mindennél, kár hogy pont ekkor haltam meg. De ne búsulj, hisz nem maradsz egyedül. Ez a pojáca Potter szeret téged. Bármennyire is nehéz ezt mondanom, de örülnék neki, ha te meg ő halálom után közelebb kerülnétek egymáshoz. Ő tudna rád vigyázni, ahogy én nem tudtam.

Megcsókolta a karkötőmet, majd eltűrte, ahogy megbilincselik, és térdre kényszerítik. Én továbbra is csak ellenkeztem az ellen, amit kért. Hogy én meg Harry? Miután ezt tette Dracóval? Ez őrültség! Aztán ismét meghallottam hangját, ami szigorúan csengett.

-          Fogadj szót, szerelmem!

Aztán villant a zöld fény, és ismét az irodámban találtam magam.

*

Fejemben még mindig visszhangzott utolsó mondata. Magam elé képzeltem imádott arcát, szürke szemeit, szőke haját és szomorúan elmosolyodtam. Megkért. Azért, mert biztonságban akart tudni. Félretette az összes ellenérzését Harryvel szemben, mert úgy gondolta, hogy úgy lesz nekem a legjobb.  Dracónak igaza volt, az újságírók szinte élve szétszaggattak. Ám nem vitt arra a lélek, hogy Harryhez forduljak, bárhogy is kérte Draco. Úgy éreztem, hogy részben ő az okozója a helyzetnek. Így Blaise Zambinihez fordultam segítségért. Szárnyra keltek olyan pletykák akkoriban, hogy vele élek párkapcsolatban az Ő halála óta. Nem is tudták, hogy mekkorát tévedtek.

Egy hónapig Blaise lakásában éltem. Aztán egy nap elém lépett, majd azt mondta, hogy nem maradhatok tovább. Azt mondta, hogy Ő ígéretet tett a barátjának, és nem szegheti meg. Így kénytelen voltam Harryhez menni. Egyedül nem maradhattam, mert akkor az emlékek szinte megfojtottak. Antoniett visszaköltözött Franciaországba Pierre-rel, így hozzá nem fordulhattam.  Egy nap a Reggeli Próféta aznapi számával ültem lakásomban, amikor megláttam a címlapot, ahol Rita Vitrol egyik riportja volt látható. Hatalmas betűkkel az volt felírva, alatta pedig az én képem, és kíváncsiságból olvasni kezdtem:

„Fekete özvegy”

Ronald Weasley és Draco Malfoy? Hogy mi a közös ebben a két férfiban, azon kívül, hogy sajnos már egyikük sem él? Hát Hermione Granger. Miss Granger vőlegénye, az ifjú Ronald Weasley, a háború ideje alatt vesztette életét. Granger kisasszony utána, pár nap gyász után, legjobb barátjánál kötött ki, Harry Potternél, akivel talán idők óta erre vágytak, hogy együtt lehessenek. Emlékeztetném a kedves olvasókat, hogy még anno a Trimágus Tusa ideje alatt is érzékelhető volt a lángolás köztük.

És hogy jön a képbe Draco Malfoy? Mindenki tudja, hogy a Malfoy család sarja, elrabolta a fentebb említett hölgyet, több hónapig fogságban tartotta, többször megkínozta, és embertelenül bánt vele. Ezt a muglik Stockholm-szindrómaként ismerik, amikor is a fogva tartott gyengéd érzelmeket kezd el érezni a fogva tartó iránt. Talán ez volt Mr Malfoy sorsának alapja. Hisz köztudott, hogy…

Idegesen gyűrtem össze az újságot, és dobtam a tűzbe. Zokogva ültem le a fotelbe, majd egy hirtelen ötlettől vezérelve, Harry lakására hoppanáltam. Éreztem, hogy nem boldogulok ezzel egyedül.  Ő nagy szeretettel fogadott, és mikor végig olvasta, kidobta az újságot, majd szorosan átölelt. Megvárta, míg lecsillapodtam, majd karjaiba vett, és lefektetett az egyik vendégszobába, ahol álomba sírtam magam. Másnap a címlapon Rita Vitrol volt, és a hír, hogy elbocsájtották az indok csak annyi volt, hogy úgy érezte, nem tudna már írni. Persze csak utólag tudtam meg, hogy Harry megfenyegette a kiadót és Vitrolt, hogy vagy felhagy ezzel a szennyel vagy számíthatnak arra, hogy Ő maga fog róluk gondoskodni és arról, hogy ne írhassanak több baromságot. Két hónapja a szerkesztőség egész csapata lecserélődött, Rita Vitrol pedig teljesen eltűnt.

Még egy utolsót igazítottam sminkemen, megnéztem gömbölyödő hasamat a tükörben, majd leindultam a lépcsőn. Annak alján Harry várt rám, fekete zakóban, haja felzselézve. Ahogy észrevett kinyújtotta felém a kezét, és kivezetett a ház elé, ahol egy autó várt ránk.

-          A baba miatt gondoltam, hogy mehetnénk autóval. Még nem volt dolgom állapotos boszorkánnyal, így nem tudom, hogy a hoppanálás árt-e a babának… - simogatta meg a hasam.

-          Köszönöm, Harry! – mosolyogtam rá, majd beültem az autóba.

A temetőbe megyünk. Antoniett kilátogat a sírhoz, és megkért, hogy kísérjem őt ki. Amolyan lelki támaszként. Angliában temették el, mert Antoniett úgy gondolta, hogy nem szeretné, ha családjuk többi tagja mellett nyugodna, akik gyűlölték amiatt, hogy egy nem aranyvérűbe szeretett bele. Ránéztem gömbölyödő hasamra. Hat hónapos terhes vagyok. Ez akkor derült ki, mikor Harryhez mentem. Egyszer csak váratlanul összeestem, és Harry bevitt engem a Mungóba. Ott mondták meg, hogy állapotos vagyok.  Kislány lesz.

Amikor Harry megtudta, nem is akarta elhinni. Haragudott rám, és mindenféle teóriákkal próbálta megmagyarázni azt, hogy hogyan történhetett. Kitalált olyanokat, hogy Draco megerőszakolt, meg mindenféle bolondságokat. Végül beletörődött, és azt mondta, segíteni fog, hogy ne maradjak egyedül a babával. Két hónapja megkérte a kezemet.

Eszembe jutott akkor Draco kérése.

Igent mondtam Harrynek. Még a baba születése előtt összeházasodunk. A nevére szeretné venni a kislányt.

Bár Harry, annak ellenére, hogy nem ő a gyerek vérszerinti apja, úgy vigyáz ránk, mint a szeme fényére. Az ő tanácsára hagytam ott a minisztériumot. Végleg. Aggódott értem, és az utóbbi időkben ő is inkább otthon van velem, és segít átvészelni a terhesség viharos időszakait. Mindent megtesz annak érdekében, hogy legalább egy kicsit ne fájjon annyira Draco elvesztése. Elmondása szerint, nem akart végezni Dracóval. Azt hitte, hogy szimplán letöltendőt kap az Azkabanban. Szégyellte magát, ezért ha bármi miatt szóba került Draco, Ő elterelte a témát bár elmondása szerint továbbra is gyűlöli Dracót.

-          Drága, kicsit elbambultál? – zökkentett ki a gondolatmenetemből Harry. – Megérkeztünk!

Udvariasan kisegített az autóból, mire megláttuk Antoniettet a temető bejáratánál, ahogy minket keres tekintetével. Amikor meglátott minket szomorúan elmosolyodott, és odasétált hozzánk. A mindig mosolygós arca beesett volt szemei vörösek, hajában egyre több őszhajszálat vettem észre, amik tán eddig is ott voltak, ám eddig elvonta a figyelmet róluk a nő nevetése. Harry lemaradt mögöttünk, és drága pótanyámba kapaszkodva sétáltunk a sír felé.

-          Köszönöm, hogy kijöttetek! Igazán sokat jelent nekem, és Pierre-nek.

-          Ugyan Antoniett, hisz Julietta megmentette az életünket – suttogtam, és megöleltem őt.

Julietta sírja, a londoni mugli temetőben van nyugovóra téve. Az ő kérése volt, hogy férje mellé legyen eltemetve, aki korán meghalt egy halálfaló támadás miatt.

-          Andrew hogy viseli? – kérdeztem, miután letettük a virágot a sírkő elé.

-          Nehezen. Főleg, hogy hirtelen édesanyámékigényt tartanak a dédunokájukra. Pierre rengetegszer próbálta őket lenyugtatni, de hajthatatlanok. Szeretnék kérni tőletek valamit, Mione.

-          Mondjad csak!

-          Nem vagyunk már Fiatalak Pierre-rel. És nem szeretnénk, ha anyámék nevelnék fel Andrew-t.

Rövid beszélgetés alakult ki, miután rájöttem, hogy mire akar kilyukadni. Mivel féltem Harry reakciójától, nem mertem ígéretet tenni arra, hogy örökbe tudjuk fogadni a kisfiút. Ám legjobb barátom oda lépett mellém, a vállamra tette kezét, majd Antoniettre mosolygott.

-          Mi sem természetesebb! Ez a minimum azok után, amit a lánya tett értünk. De nem lenne helyes, ha önök Franciaországban maradnánk, hisz messze lennének az unokájuktól – csóválta a fejét Harry, mire Antoniett megijedt, és feszülten várta, hogy Harry folytassa. – Ezért a legjobb az lenne, ha maguk is hozzánk költöznének.

Eleinte Antoniett nem hitt a fülének, majd zokogva Harry nyakába borult. Barátom a kezdeti döbbenet után viszonozta az ölelést, és kis idő múlva az autóhoz tessékelt minket, mikor is egy utolsó pillantást vetettem Julietta sírjára. Draco holttestét nem helyezhettük végső nyugalomra. A minisztérium régóta hatályban lévő szabályzat miatt, ami kimondja, hogy egy bizonyos súlyosságú tett után, a minisztérium dönt a test sorsáról. Döntöttek.

Amikor Antoniett kiszállt a repülőtéren a zsebembe csúsztatott egy borítékot azzal az utasítással, hogy akkor olvassam el, amikor Harry már nincs a közelben. Némán bólintottam, hogy Harry ne vegye észre, majd visszaszálltam az autóba, és elindultunk haza. Otthon legjobb barátom lesegítette rólam a kabátot aztán szokásosan, megpuszilta a hasam, majd megsimogatta a hasamat. Mindig megcsinálja ezt a két dolgot, ha valahonnan hazaérünk, vagy csak ha úgy eszébe jut. Elment vacsorát főzni, mire én elmentem lezuhanyozni. Vacsora után elindultam a szobám felé, hiszen természetesen külön alszunk Harryvel. Magamra zártam az ajtót, lefeküdtem az ágyamba, majd kezembe vettem a puha tapintású borítékot. Óvatosan felnyitottam, mire a kezembe vettem egy hófehér színű papírt, amire méregzöld színű tintával volt írva.

Amikor megláttam a tintát, elkezdtek potyogni a könnyeim, és akaratlanul is elmosolyodtam.

Az Ő írása volt. Ezer közül is felismerném. Él.

Letettem magam mellé a levelet, és végig simítottam a hasamon.

-          Hallod Julie? Minden rendben. Apu életben van – mondtam, miközben könnyeim áztatták hálóingemet.

Abban a pillanatban megszűnt körülöttem minden. Csak egy hangos koppanást hallottam az ajtóm elől, de nem érdekelt.

Mert a szerelmem él, valahol Stockholmban, és szeret.

* Úgy képzeltem e, mint a Moulin Rouge című filmben, mikor Satine a Queen számot énekli :-)

**Reményteltenül szeretlek örökre
Reménytelenül mindent odaadok neked
De nem adom fel érted
Nem hagylak cserben
És nem foglak alatta hagyni
Ha a pillanat eljön valaha is