12.fejezet Unintended

*„ You could be my unintended
Choice to live my life extended
You could be the one I'll always love
You could be the one who listens to my deepest inquisitions
You could be the one I'll always love

I'll be there as soon as I can
But I'm busy mending broken pieces of the life I had before”
(Muse- Unintended)

(Hermione szemszöge)

A fejemben még visszhangzott Harry utolsó mondata. Barátom arcán egy mosoly suhant át, majd megfogta a kezem.
- Ne félj, Hermione, itt vagyok, és megvédelek! – mondta nekem Harry, miközben homlokát az enyémnek támasztotta. – Malfoy nem bánthat téged soha többé!
- Hogy találtál meg?
- Ó, hát persze, el is felejtettem. Mindvégig igazad volt, Amandával kapcsolatban. Ő volt a támadónk, még anno, a londoni sikátorban. Amikor lelepleztem, megtámadott engem, és Viktort. Ha nincs ott az az agyatlan szépfiú, most az a nő az Azkabanban csücsülne. De sajnos megszökött. Ám még párnapja valamikor véletlenül elárult egy-két paraméter arról, hogy merre felé lakhat Malfoy. Onnantól, már könnyű volt. Csak kerestem, hol lehet érezni mágiát. Egy két varázslat a védővarázslatok ellen, és nos… Itt vagyok.
- Ne haragudj, Harry – nyomtam egy puszit az arcára, majd leültem az ágyamra, és kezeim köze temettem arcomat.
- Miért haragudnék? – kérdezte tőlem, miközben leguggolt elém.
Ahogy belenéztem Harry szemeibe, eszembe jutott, hogy talán tényleg el kéne vele mennem. Annyira haragudtam Dracóra, a hülye viselkedése miatt. Ám a fejemben felvillantak képek a csókjainkról, az éjszakánkról, a halk és nyugodt szuszogása, és tudtam, hogy mit kell tennem.
- Iszonyatosan fontos vagy nekem, Harry! – támaszkodtam meg a hátam mögött, kezeimmel kutatva az ágyon. – És irtóra szép dolog volt az, hogy értem jöttél, de nem hagyhatom itt Dracót.
- Hogy mi? – kérdezte értetlenül a Kis Túlélő, majd nekem a kezem ügyébe akadt az, amit kerestem.
Közelebb lépett hozzám, megérintette a vállamat, ám én a jobb kezemben lévő varázspálcámmal küldtem felé egy kábító átkot, aminek következtében Harry ájultan zuhant a földre, egy kisebb puffanás kíséretében. Amikor megbizonyosodtam arról, hogy nincs eszméleténél, gyorsan megnéztem, hogy van-e sérülése.
- Ne haragudj! – nyomtam egy csókot a homlokára. – Exmemoriam!
Gyorsan belebegtettem a kandallóba, majd elküldtem a minisztériumi irodájába. Ám előtte rászórtam egy bűbájt, hogy az irodájában a székébe kerüljön. Mégsem hagyhatom, hogy a kandallóban feküdjön.
- Hermione, minden rendben? – hallottam meg Draco hangját a lépcső felől.
A pálcámat gyorsan visszadobtam az ágyamra, majd a földre leülve vártam Dracót, miközben azon gondolkoztam, hogy mit mondok neki, mi történt fent a szobában.
(Draco szemszöge)
- Még, hogy neki van elege belőlem! Kis boszorkány! Ha egy helyiségben vagyunk vagy leteper, vagy összebalhézik velem. nem százas ez a nő, komolyan mondom. És még azt állítja, hogy engem nem lehet elviselni… Nem én hisztizek be minden apróságon! Amúgy is, hogy merészel ilyen mélyen dekoltált pólót, és rövid szoknyát felvenni? Direkt szórakozik velem. El karja érni, hogy megőrüljek – dünnyögtem magamban, miközben mentem le a lépcsőn. – Ahogy idegességében megdörzsöli a mellkasát, majd a hajába túr. Én mondom, ez botrányos! Egy felnőtt nő, ne viselkedjen így! Én megmondanám ezt neki szívesen, hogy a viselkedése egyszerűen katasztrófa, de ha attól ennyire kiborul, hogy közlök vele a tényt, biztos, hogy Potter már csak a hamvaimat találja itt!
Amikor leértem a nappaliba, dühösen levágtam magam az egyik fotelbe, miközben az orrnyergemet masszíroztam.
- Draco, minden rendben? – hallottam meg Antoniett hangját.
- Nem, nincs! A kis védenced tisztára megbolondult!
- A szerelemtől? – nevette el magát Antoniett. – Ó, a kis szerelmes civakodások…
- Antoniett, kérlek, ne légy nevetséges! Teljesen azért, még nekem sem ment el az eszem – mondtam házvezetőmnek, aki letett elém egy csésze teát. – Minden elismerésem Potternek, hogy több mint tíz éve képes elviselni ezt a házsártos nőszemélyt!
- Merlinre mondom, hogy Pierre és Én, ugyanilyenek voltunk – csóválta meg a fejét, és leült a mellettem lévő kanapéra. – Folyton civakodtunk. Rá pár évre összeházasodtunk, és született egy gyönyörű szép kislányunk. Sajnos, mivel a Sötét Nagyúr üldözött engem és a férjemet vérárulás miatt, szegény gyereket egy árvaháznál kellett hagynunk… Anyámékhoz mégse vihettem, Pierre szüleit pedig Voldemort megölte. A témához visszatérve, ugyanilyenek voltunk, mint ti. De a veszekedések után, mindig olyan édes volt a kibékülés…
- Kérlek, hagyjuk most a nosztalgiázást! – vágtam a szavába.
- Csak azt szerettem volna ezzel mondani, hogy úgy viselkedtek, mint akik legalább hatvan éve házasok. Te olyan morgós vagy, mint egy öregember, Hermione pedig olyan, mint…
- Mint, egy fúria!
- Lehetetlen alak vagy, Draco Malfoy!
Már épp mondtam volna neki, hogy kezet foghat Hermionéval, amikor egyszer csak egy puffanást hallottam az emeletről. Antoniett és n is a hang irányába kaptuk a fejünket, majd egymásra néztünk.
- Hermione, minden rendben? – kiabáltam fel.
- Igen, persze! – felelte a fúria zaklatottan az emeletről.
- Felmegyek és megnézem, mit művel – álltam fel a fotelből. – Még azt is kinézem belőle, hogy tőr- zúz… Kár lenne az antik bútorokért.
- Mint, az öreg házaspár – suttogta a házvezető, majd megfogta a csészét, és elvonult a konyhába.
Kettesével szedtem a lépcsőfokokat, és mikor a szobájához értem, hallottam, hogy magában motyog. Amikor beléptem láttam, hogy hála Merlinnek minden bútor épségben van, semmi sincs eltörve, egyedül, mintha a ágy lett volna egy kicsit összegyűrve.
- Minden rendben? – kérdeztem ismét.
- Persze, csak elestem – bólogatott, továbbra is a földön ülve.
- Gyere, áll fel, mert a végén, még felfázol – segítettem fel. – Megsérültél? Fáj valamid?
- Nem, Draco, jól vagyok.
Hirtelen a nyakamba ugrott, és fejét vállgödrömbe süllyesztette. Ahogy megéreztem apró kezeit a hátamon, lélegzetét a nyakamon, és hajának jellegzetes gyümölcs illatát, automatikusan egyik kezem megállapodott a derekán, másikkal a haját simogattam. Egy kis idő múlva megfogtam az arcát, belenéztem a szemeibe, és magam sem tudtam miért, megcsókoltam. Lassan gyengéden, ám ő elhúzódott tőlem, és rám emelte könnyes barna szemeit.
- Mio, biztos, hogy jól vagy? – kérdeztem tőle, majd közelebb húztam magamhoz, homlokomat az övéhez támasztottam.
Abban a pillanatban rájöttem, hogy mi lehet a gond.


(Hermione szemszöge)
Amikor Draco megjelent az ajtóban, eluralkodott felettem a pánik. Mégis mit mondjak neki, ha megkérdezi, mi volt a bajom?
- Minden rendben? – kérdezte tőlem, amikor az ajtóbál állt.
- Persze, csak elestem – bólogattam, miközben azon kattogott az agyam, hogy hogyan magyarázom meg, hogy a földön ülök.
- Gyere, áll fel, mert a végén, még felfázol – nyújtotta felém kezét, majd amikor a lábamra álltam elléptem tőle. – Megsérültél? Fáj valamid?
- Nem, Draco, jól vagyok – mondtam, leporoltam a szoknyámat.
Ám belenéztem azokba a szürke szemekbe, és hirtelen felindulásból a nyakába vetettem magam. Pár percig csak élveztem bőrének jellegzetes illatát, majd megéreztem, hogy ő is átölelt engem. Egyszer csak megfogta az arcomat, majd megcsókolt. A csókja egyszerűen megrészegített. Annyi szerelem volt benne, hogy meglepődtem, hogy lehet ennyi érzelem egy emberben. Ám hirtelen képek jelentek meg a fejemben, és elhúzódtam Dracótól.
- Mio, biztos, hogy jól vagy? – kérdezte tőlem, és homlokát az enyémhez támasztotta.
Nem mondhattam meg az igazat. Azt, hogy itt járt Harry, aki miatt eszembe jutott, hogy valójában hogy kerültem ide. Az, amikor megkínzott, a pofon, amit tőle kaptam, a durva hangneme. Szeretem őt. Mindennél jobban, de motoszkált bennem az, hogy rosszul cselekedtem akkor, amikor megtámadtam a legjobb barátomat azért, hogy Dracóval maradhassak.
- Mi gond lenne? – vontam meg a vállam, ám váratlanul Draco a falhoz nyomott, és erőszakosan megcsókolt.
Megragadta a kezeimet, és a fejem fel emelte, miközben ajkaim helyett már a nyakamat kényeztette.
- Mit művelsz, Draco? – kérdeztem zihálva.
- Hiszen azt akarod már mióta, Hermione, nincs igazam? – kérdezte vágytól fűtött hangon. – Hányszor is álmodtál ilyen mocskos dolgokról a legutóbbi eset óta?
- Honnan tudod, hogy miről álmodok? – kérdeztem felháborodva.
- Ugyan, csak rád kell nézni. Hajnalban, amikor az ajtód előtt álltam hallottam, hogy álmodban az én nevemet nyögted. Nem volt nehéz rájönnöm… - mondata, majd játékosan a nyakamba harapott.
Amikor hangot adtam volna felháborodásomnak, a karjaiba kapott, és gyengéden végig fektetett az ágyon. Lassan csókolgatta a nyakamat, miközben pólómon keresztül simogatta melleimet. Egyszer csak kikapta hátsó zsebéből a varázspálcáját, elmotyogott egy varázsigét aminek következtében mindkettőnkön csak alsónemű maradt.
- Hogy is folytatódott az álmod? – kérdezte gonoszan. – Ja, már megvan!
Azzal végig húzta két ujját a gerincem-mentém, aminek következtében jóleső borzongás futott rajtam végig, majd kezei megállapodtak a fenekemen. Én automatikusan nyúltam bokszere széléhez, és megszabadítottam tőle.
- Ne légy türelmetlen…
- Szeretlek, Draco! – suttogtam halkan, és Draco szeme elkerekedett.
Lassan leszállt rólam, felállt a szobában, és az ablakon beszökött holdfényben megláttam tökéletesen kidolgozott testét.
- Ne haragudj, Hermione, nem tudom, hogy mi ütött belém! – mondta, majd kezébe kapta ruháit, és elindult a fürdőszoba felé, de én utolsó pillanatban elkaptam a kezeit.
- Draco, én szeretném ha… - ültem fel az ágyon, szégyenlősen eltakarva magam.
- Ha megtesszük nincs visszaút. **Most még el tudok tőled szakadni. De ha nem fejezzük most be, nincs visszaút! - mondta nagyon komolyan, majd a szemembe nézett. – Mi legyen?
- Kérlek… Ne hagyjuk abba – mondtam neki, majd magamra rántottam, és megcsókoltam.
Szenvedélyen csókoltam Dracót, aki pár másodperc múlva már ismét a hátamat simogatta. Aztán megszabadított a melltartótól és a bugyimtól. Lassan és gyengéden simogatott ahol csak tudott, nem kis örömet okozva ezzel nekem. Próbáltam érintéseit viszonozni. Simogattam a mellkasát és a hátát, ám amikor megéreztem kezét ott lent, hirtelen elakadt a lélegzetem, és belemarkoltam Draco hajába. Egyik kezem férfiasságára tévedt, és megpróbáltam viszonozni Dracónak a gyengédséget. Amikor torkából egy férfias nyögés szakadt fel tudtam, hogy ő is élvezi. Egész éjszaka szerelmeskedtünk, és amikor a nap eltűnt az égboltról, mindketten egyszerre élveztünk el. Miután rövid ideig pihegtünk, Draco mellkasára hajtottam a fejem, és elnyomott az álom.


Arra ébredtem, hogy az ablakon át, belesüt a nap a szemembe. Nyújtózkodtam egy kicsit, majd eszembe jutott az éjszaka. Nem tudtam eldönteni, hogy csak álmodtam-e, vagy valóság volt, ám amikor meghallottam Draco egyenletes szuszogását mellőlem, elmosolyodtam, és olyan közel bújtam szerelmemhez, amennyire csak tudtam.
- Hogy aludtál, Mio? – hallottam meg álmos hangját.
- Fantasztikusan – csak azt hittem, hogy álmodtam.
- Ugyan, nem vagy te ennyire kreatív – mondta vigyorogva, majd megcsókolt.
- Hogy te milyen kedves tudsz már reggel is lenni! – csíptem meg az oldalát. – Tehát már, nincs visszaút?
- Megbántad? – komorodott el hirtelen.
- Nem, dehogy! Csak… - ültem fel, gondosan magam köré tekerve a takarót. – Szeretném tudni, hogy nem csak… Én érzek úgy, ahogy érzek.
Vártam a gúnyos hangnemét, de helyette csak egy kezet éreztem a vállamon, ami a mellkasára vont. Hallottam az egyenletes levegővételét, és szívének gyors dobogását.
- Ide Figyelj, Hermione Granger! – mondta Draco. – Gyűlölnöm kéne téged! Mindennek te vagy az okozója! Mintha… te lennél az én poklom, aki azért van velem, hogy tönkre tegyen! Gyenge vagy, és mégsem tehetek veled semmit! Felforgattad az egész életemet. Az elveket, amiket gyerekkorom óta belém neveltek.
Egy kis időre elhallgatott, majd államnál fogva felhajtotta a fejemet.
- Mégis, magam sem tudom, hogy miért, de úgy érzem, hogy szükségem van rád. Amikor megérkezett Harry levele, lezuhanyoztam, majd elindultam. Nem tudtam merre menjek, csak el tőled messzire. Hátha, el tudok futni az érzéseim elől. Ám már akkor is tudtam, hogy lehetetlen lesz. Hermione, te már hozzám tartozol, és én tehozzád. És ez ellen nem tehetünk semmit.
- Itt volt tegnap este Harry – csúszott ki a számon.
- Tudom – mosolyodott el, és magához ölelt.
- Tudod? De mégis honnan? – kérdeztem értetlenül.
- Megéreztem rajtad Potter arcszeszét – vonta meg a vállát. – Aztán mikor aludtál kiolvastam a fejedből.
- Hogy mi? Mégis hogy képzelted, hogy olvasni merj a fejemben?
- Nem volt nehéz. A gondolataid szinte üvöltöttek – nevette el magát, majd hirtelen elkomolyodott. – Hermione, azt szeretném, ha elmennél. Nem vagy többé a foglyom.
- Ezt hogy érted? – térdeltem fel, és mélyen a szemeibe néztem.
- Azt szeretném, ha összepakolnál, és elmennél – mondta ki halál nyugodtan Draco.
- Még mit nem! – háborodtam fel, és elfelejtettem, hogy nincs rajtam ruha, így talpra pattantam. – Te magad mondtad, hogy mostantól összetartozunk! Mindent együtt oldunk meg!
- Hermione én…
- Ne kezd megint a „meg nem értettet” játszani! Nem megyek sehová és punktum! – gesztikuláltam hevesen. – Megoldjuk! Majd elszökünk, vagy nem is tudom. Készítünk pontos másolatokat magunkról, és itt hagyjuk ezt az egész mocskos környéket. Élhetnénk, mondjuk valahol Spanyolországban, vagy bárhol…
- Ahogy gondolod, szerelmem – mosolyodott el Draco. – Ne haragudj, de így, hogy meztelenül ugrálsz fel-alá, nehéz komolyan venni azt, amit mondasz!
Nevetésére elpirultam, majd visszamásztam mellé az ágyba.
- A lényeg, hogy maradok, és ne is próbálj meg elküldeni! Nem szabadulsz már tőlem!
- Szeretlek! – mondta, felém gördült, és megcsókolt. – Erről jut eszembe, hoztam neked valamit.
Továbbra is rajtam feküdt, ám egyik kezével nadrágjához nyúlt, és annak zsebében kezdett el kutatni. Amikor megtalálta azt, amit keresett mellém gördült, és mellére vont.
- Tegnapelőtt látogatást tettem családunk széfénél, és hoztam neked valamit.
Átadta nekem a kis dobozkát, és feje alá tette egyik kezét. Kicsit haboztam, mielőtt kinyitottam a dobozt. Draco ezt meg is jegyezte, így minden bátorságomat összeszedve megnéztem a doboz tartalmát. Amikor kinyitottam megláttam, hogy egy gyűrű volt benne. Olyan volt, mint egy tekergő kígyó, szemei nagy, zöld kövekből volt kirakva. Draco megfogta a kezemet, majd lassan ráhúzta az ujjamra. A kígyó szeme egyszer csak hirtelen fényleni kezdett, szisszent egyet, majd tekeregni kezdett az ujjaimon, aztán pár pillanat múlva, pontosan illett a gyűrűsujjamra.
- Ez a gyűrű, már évszázadok óta a családomé. Ezelőtt az anyámé, és az Ő anyjáé volt. Az ékszer rendelkezik egy tulajdonsággal. Nem viselheti akárki. Csak a gyűrű előző tulajdonosa jelölheti ki az örökösét. Tudod, régebben így érték el, hogy a kényszerházasságok megszülessenek – mesélte nekem, miközben még mindig a levegőben tartotta a kezem, és a gyűrűt néztük. – Az, hogy a gyűrű kövei felragyogtak az ujjadon azt jelenti, hogy anyám téged szánt a gyűrű örökösének.
- Úgy érted, édesanyád engem szánt a feleségednek? – kérdetem hitetlenkedve.
- Valahogy úgy – mondta Draco, és láttam rajta, hogy zavarba jött. – Ötödikben a karácsonyi szünetben Pansy nálunk töltötte a karácsonyt, és ő is felpróbálta a gyűrűt. Tudod azt hittem, hogy ő lesz a feleségem, mivel apám nagyon jövedelmező házasságnak gondolta. Ám, amikor felhúzta az ujjára a gyűrűt, az feketén felizzott, és csúnyán a kígyó megmarta a kezét, ezzel csúnyán megsebesítve őt.
- Anyám csak annyit mondott akkor – folytatta Draco. – Hogy Ő már kijelölte a méltó utódját. Akkor még fogalmam sem volt róla, hogy Te vagy az.
A szemeim megteltek könnyel, a történet végére. Narcissa engem szánt a fiához. Továbbra is csak az ékszert bámultam, miközben szememből továbbra is folyt a könnyem. Amikor megkérdezte Draco tőlem, hogy minden rendben van-e, csak némán bólintottam, és olyan szorosan öleltem magamhoz amennyire csak tudtam.
- Soha nem engedlek el! – mondta határozottan. – Szeretlek, Hermione!

(Antoniett szemszöge)
Elégedetten hajoltam el a fiatalok ajtajától, és saját szobám felé vettem az irányt. Amikor ajtómhoz értem beléptem a szobába, majd gondosan visszazártam, hogy ne tudjon senki se bejönni.
- Minden úgy megy, ahogy elterveztük! – mondtam, és fáradtan leültem a fotelbe, ami egy portréval szemben volt.
- Köszönöm, Antoniett.
- Ugyan, asszonyom, nincs mit köszönnie. Örömmel segítek az úrfinak!
- Tudod Antoniett, még sohasem láttam ilyennek a fiamat – mondta Narcissa asszony portréja, és haját fésülgette. – Csodát tett vele.
- Igen valóban. Hermione kisasszony igazi főnyeremény, Draco számára!
- Igen, igazán sokat köszönhetek neki – mosolyodott el az asszonyom.
- Narcissa úrnő, mégis mikor óhajt beszélni a fiával? – kérdeztem ártatlanul.
- Később, Antoniett. Draco most nyugodt, és végre ismét béke van a lelkében. A világért sem akarom felzaklatni.
- Értem – mondtam halkan, majd kinéztem az ablakon.
Merlinhez imádkoztam, hogy végre minden rendbe jöjjön. Csak remélni tudtam, hogy imám meghallgatásra talál. Akkor még nem sejtettem, hogy hamarosan minden a feje tetejére áll.




* a dalszöveg magyar fordítása. Csak hogy mindenki értse, miért pont ezt választottam Draco szerelmi vallomásához. :-)
Te lehetnél az, akit nem akartam igazán
Egy esély egy teljesebb életre
Te lehetnél az, akit mindig szeretni fogok.

Te lehetnél az, aki meghallgatja
A lelki mélyrepüléseim
Te lehetnél az, akit mindig szeretni fogok.

Melletted leszek, amint tudok
De össze kell ragasztanom ez eddigi életem összetört darabjait.
** Az egyik kedvenc animémből, a Paradise Kissből van ez a pár sor.

***A gyűrű, amit Hermione Dracótól kapott, ennek a kettőnek a keveréke. A színe olyan, mint az elsőé, ám az alakja olyan, mint a másodiké. :)
Majd beillesztem a képeket, most még nem tudom. :)