(Hermione szemszöge)
„Úgy éreztem, mintha egy rémálom fogságába estem volna, egy olyanba, amelyben még akkor is kénytelen vagy futni, amikor tudod már, hogy véged, de a lábaid mégsem mozognak elég gyorsan.”
(Stephenie Meyer)
Nem tudtam mire vélni Draco viselkedését. Nyoma se volt a délutáni kedves férfinek, aki elvitt étterembe. Szemében valami őrült fényt láttam, miközben megindult felém.
- Draco mi a baj? – kérdeztem tőle, ám ő nem válaszolt.
Ehelyett előkapta pálcáját, majd elmotyogott egy varázsigét, ami elől épp időben sikerült elugranom, így az csak az olvasólámpámat találta el, ami szétrobbant. Ijedten rá kaptam tekintetemet, hátra nyúltan a farzsebembe a varázspálcámért, de persze pont akkor nem volt kéznél. Ki kell találnom valamit, vagy nekem végem. Lehet, hogy Imperio hatása alatt van, tehát lehet, azt se tudja, hogy mit tesz. „Segítséget kell hívnom”, csak ez járt a fejemben.
Aztán eszembe jutott a karkötő, amit még Harrytől kaptam hetedévünk kezdetén, amikor érezni lehetett a háború közeledtét. Tudtam, hogyha elmotyogom a Harry nevét, és megforgatom párszor a karperecemet, akkor pár perc alatt itt terem.
- Harry, Harry, Harry – ismételtem el sokszor barátom nevét, le sem véve szememet Dracóról, aki csak hűvös tekintettel nézett engem.
A következő pillanatban ismét egy átkot küldött felém, ami eltalálta az egyik vázámat, ami emiatt darabokra tört, a víz kifolyt és a virágok szanaszét estek. Egy üvegszilánk hátul a vállamnál elvágta a bőrömet. Gyorsan elfutottam a nappaliba, miközben Draco küldte rám az átkokat, ezzel csupa romhalmazt csinálva otthonomból. Mikor beértem magamra zártam az ajtót, ami tudtam, hogy nem állítja meg őt, de legalább kis időt nyerek, míg kitalálom a módját annak, hogy megszüntessem az átok hatását Dracón. Leültem a kanapé mögé, és hirtelen egy szúró érzést éreztem a vállamnál, ezért odakaptam a vállamhoz. Amikor egy pillantást vetettem a kezemre észrevettem, hogy csupa vér, így rövidesen a fehér ujjatlanom csupa vér lett. Ahogy gondoltam, Dracót valóban nem tartotta vissza sokáig az ajtóm, amit egyszerűen berobbantott. Én összehúztam magam, hogy ne találjon el újabb törmelék, közben kétségbe esetten kántáltam Harry nevét. Aztán egy árnyék vetült rám, és hihetetlenül gyorsan fordultam meg, ami után egyből egy pálca szegeződött a torkomnak. Kapkodtam a levegőt és csak néztem az előttem álló férfit. Olyan volt a tekintete, mint egy tébolyultnak, akinek csak a gyilkolás volt a fejében. Kiszolgáltatottnak éreztem, magam, és sírva mondogattam barátom nevét, hiszen más lehetőségem nem volt és ezt pontosan tudtam. Ha Harry el is indult már, esélytelen, hogy egyhamar megjelenjen a küszöbön, a miatt a fránya védővarázslat miatt, ami megakadályozza, hogy a ház kis körzetében lehessen hopponálni. Így megpróbáltam még egy ideig húzni az időt.
- Draco miért teszed ezt? – kérdeztem. – Kitalálom azt, hogyan tudom megtörni a varázs hatását ígérem. Ne aggódj.
- Én aggódni? – szólalt meg az este folyamán először Draco. – Itt most neked kell félni Granger és nem nekem…
Basszus. Bárcsak meg tudnám törni a rajta lévő átkot. Már épp folytattam volna az időhúzást, mikor meghallottam egy hangot az ajtóm közeléből. Hallottam Harry hangját, ahogy bekiabál, hogy miért zártam be az ajtómat, majd zörgést hallottam, ami arra utalt, hogy elkezdte keresni a kulcsát a lakásomhoz. Draco hátra nézett, amit kihasználva kikerülve őt, el kezdtem futni az ajtó felé. Kiabáltam Harryhez, ám egyik pillanatról a másikra, csak egy villanást láttam, és elsötétült előttem a világ.
~
Fáztam. De nem úgy, mint amikor az ember kimegy télen a hóba mezítláb és egy pulóverben a kertbe. Nem evilági hideget éreztem. Mintha meghaltam volna. Pedig nem éreztem magam rosszul. Semmim se fájt sőt, mindenem könnyű volt, és semmim sem fájt. Draco megölt. Vajon Harry hogy reagált rá? Remélem nem bántotta Dracót, és sikerült levenni róla az Imperiót. Draco. Vajon összeomlott és magát okolja? Nem akartam magára hagyni a két legkedvesebb barátomat, Harryt és Dracót. Harrynek csak én voltam. Kötelességem lenne mellette lenni, és emellett Dracónak is segíteni. De már késő. Az időm lejárt. Hát… Másnak még ennyi sem jutott. Legfeljebb innen fentről segíthetek nekik. Hacsak nem a pokolra kerültem. Akkor lentről támogatom őket.
Megpróbáltam kinyitni a szemeimet, hiszen nem mindegy az, hogy a poolban leszek mostantól vagy a mennyben. Kinyitottam a szemeimet, ám minden olyan homályos volt, csak egy zöld szempárt láttam. Tehát ez a menny. Vagyis én a poklot sok kis vörös szemű lényekkel képzelem el, nem pedig ilyen igéző gyönyörű, szép és csupa szeretettel teli zöld szemekkel rendelkező valamiket. Megnyugodtam, hiszen akkor mindent helyesen csináltam életemben.
- Hermione minden rendben? – hallottam angyalom féltő hangját. – Felébredtél?
- Természetesen kedves angyalom. Legalább találkozhatok a szüleimmel – mosolyogtam.
- Te miről beszélsz?
- A szüleimről. Hiszen csakis ide kerülhettek haláluk után. Hihetetlenül kedves emberek voltak, míg éltek, így elképzelhetetlen az, hogy a pokolra kerültek.
- Nincs semmi kétségem afelől, hogy a szüleid rendes emberek voltak, sőt mivel személyesen is ismertem őket, tisztában vagyok vele – mondta. – De ők már egy éve meghaltak Hermione. Ettél valami rosszat vagy ittál valami ismeretlen italt esetleg?
Aztán pislogtam párat, mire minden kiélesedett, és felültem. A kanapémon feküdtem a kabátomban, a cipőmben, és az irodai ruhámban. Körben néztem a szobában. Minden berendezésem rendben a helyén volt és az ajtómnak sem volt semmi baja. Még a zárban mozgott a kulcs, ami arról árulkodott, hogy Harry nagyon sietett. Álmodtam volna az egészet?
- Éreztem, hogy hívsz a karkötőn keresztül, és jöttem amint csak tudtam. Igazán levehetnéd a hopponálás gátló bűbájt a házadról. Félórát kellett gyalogolnom hozzád. Nagyon aggódtam érted – simogatta meg a karomat Harry.
- Draco megtámadott! Berobbantotta az ajtómat, majd összetörte a vázámat és a lámpának. Már majdnem megölt, mikor megjöttél. ÉN rohantam eléd az ajtó felé, mikor elátkozott, és minden elsötétült… - mondtam, de ismét körbenézve a helyiségben elbizonytalanodtam.
- Arra az ajtóra gondolsz, amit én nyitottam ki kulccsal, arra a vázára, amiben még benne van a tőlem kapott tulipán csokor és arra a lámpára, ami ott világít az asztalodon? – nézett rám Harry. – Arról nem is beszélve, hogy Draco az ebédetek után visszament az irodában, és mikor én eljöttem még akkor is bent volt, és dolgozott. Mio vissza kéne menned orvoshoz, ha visszatértek a rémálmaid.
Hirtelen olyan hülyén éreztem magam. Feleslegesen átrángattam magamhoz Harryt, és még egy ártatlan embert is meggyanúsítottam.
- Ne haragudj Harry, nem tudom mi történt. Talán igazad van. Holnap mindenféleképpen felkeresem Dr. Turnert – dőltem neki a vállának.
- Ugyan már, miiért haragudnék. A lényeg, hogy nem történt semmi bajod. Viszont ha megengeded… - húzott fel a kanapéról, levette a kabátomat és felakasztotta oda, ahová én is tettem, úgy látszik, csupán az álmomban.
- Maradsz még egy kicsit? – vettem le a cipőmet, majd feltettem a cipőállványra a cipőmet. – Főzök valamit, ha gondolod.
- Örömmel. Amúgy is régen ettem a finom spagettidből és rengeteg ideje nem beszélgettünk. – mosolygott rám
Bólintottam, majd átkaptam az álmomban és csak a blúzomat cseréltem le, az álmomban is szereplő, fehér ujjatlanra, ami tökéletesen tiszta volt. Mikor beléptem a konyhába láttam, hogy Harry ledobja a zakóját a székre, majd arra ráteszi a nyakkendőjét is. Kicsit oldalra döntöttem a fejem, és úgy néztem a férfivá érett Harry Pottert, aki előttem állt fehér ingben, aminek ujját egészen a könyökéig feltűrte.
- Nos, ha végig stíröltél, akkor neki is állhatnánk a főzésnek – szólalt meg hirtelen, majd hátra fordult és arcán megjelent egy kaján mosoly.
- Nem stíröltelek! Csak eszembe jutott az, hogy milyen kis hülye fejed volt elsőben, amikor találkoztunk a vonaton – nyújtottam ki a nyelvemet rá.
- Hogy felvágták a nyelvét Granger kisasszony. Ez igazán nem helyes viselkedés egy ifjú hölgytől – utánozta volt házvezetőjük hangját. – Egyébként a kis hülye fejem előbb tanult meg repülni, mint a te kis gubancos kobakod.
- Ez övön aluli volt – ráztam meg a fejem. – Most dicsekedjek a RAVASZ eredményeimmel Potter?
- Csak három tantárgyból értél el jobb teljesítményt, mint én – dőlt a konyhapultnak Harry, és keresztbe fonta melle előtt a kezét. – Egyébként elfelejtetted, hogy a Griffendél kviddics csapatának a volt kapitányával beszélsz.
- Te pedig azt, hogy egy volt prefektussal, iskola elsővel és nem utolsó sorban, ahogy az előbb is mondtad, egy hölggyel beszélsz eléggé tiszteletlenül barátocskám – léptem elé, és magamban megjegyeztem, hogy Harry még mindig magasabb nálam legalább két fejjel. – Mit szólnál, ha berekesztenénk ezt a gyerekes viselkedést, amit megjegyzem te kezdtél el, és neki látnánk a vacsorának.
Harry csak megpöckölte az orromat, majd megfordult és neki láttunk a spagettinek. Az egyébként háromnegyed órás procedúrából mi sikeresen egy két órás főzőcskézést csináltunk. A szószt vagy háromszor újra kellett kezdenem, mert Harry leült mögém és mindig belerondított abba, amit csinálok. Harmadszorra mikor rózsaszínné változtatta a kaját olyan ideges lettem, hogy Harry felé fordultam, majd elkezdtem dobálni az elrontott szószommal, miközben azt kiabáltam, hogy „edd meg, amit főztél”. Harry felkapta az első keze ügyébe került dolgot, ami történetesen egy kép volt kettőnkről, és maga elé tartotta. Mikor eltaláltam a képkeretnek az üvegét csak megfordította, és maga felé fordítva elkezdett vigyorogni.
- Az igazság az, kedves barátnőm, hogy még rózsaszín paradicsom szósszal a fejemen is szívdöglesztő vagyok – vonogatta fel-le a szemöldökét, miközben mutatta nekem a képünket.
A másodperc töredékéig csak néztem, majd hangosan elkezdtem nevetni. Harry nézett egy ideig, majd maga elé tartva elindult felém.
- Csókold meg a képemet! – kántálta, miközben én próbáltam megmenteni arcomat attól, hogy tiszta rózsaszín trutyi legyen.
Ha már a konyhám menthetetlen. vagy fél óráig hülyültünk még, majd lenyugodtunk, Harry kezébe adtam egy felmosót és tisztító szereket, a pálcáját elvettem és ráutasítottam, hogy takarítson össze, míg én végre megfőzök.
- Na persze asszony, még takarítsak is. Valami papucsnak nézel engem? – forgatta meg játékosan a szemeit, majd hirtelen ötlettől vezérelve hajtogattam egy papírcsákót és a fejére raktam.
Harry megdöbbenve nézett rám, majd mikor rá kacsintottam haptákba vágta magát, tisztelgett és elment takarítani. Én nevetve főztem ki újra a tésztát, reszeltem le a sajtot és csináltam meg a szószt. Úgy viselkedtünk, mint az éretlen gyerekek. Első óta nem mulattunk így. Nem is lehetett volna. Voldemort évenkénti támadásai, vagy egyéb akciók lehetetlenné tették azt, hogy gyerekként viselkedjünk. Persze Ronnak mindig sikerült egy kicsit –jó értelemben- gyerekesen viselkedni. Ha feszültnek érezte a hangulatot mindig megnevettette őket. Hiányoztak azok az évek. Persze nem a támadások, és értelmetlen halálok, de néha napján igazán visszamentem volna a Roxfort védelmet nyújtó falai közé. Mikor Harry végzett a takarítással, én pont akkor tettem le az asztalra a tálat, majd szedtem neki és szépen, lassan és régi emlékekről beszélgetve elfogyasztottuk vacsoránkat. Mikor megettük az összes spagettit, ismét házimunkára fogtam Harryt. Elrángattam magammal mosogatni, aminek először nem nagyon örült, de végül hősiesen odaállt mellém, és segített nekem. Én mostam, ő öblített. A vége felé ismét belébújt a kisördög, mert felém irányította a csapot, és lefröcskölt.
- Ez mégis mire volt jó? – töröltem meg a szememet.
- Volt egy gomba darabka a hajadban, és gondoltam kiöblítem – vigyorgott kajánul rám.
- Igen? Van valami a cipődön – mondtam és mikor lehajolt, hogy megnézze a cipőjét, visszalocsoltam, és mikor ránéztem meglepődött arcára, a hasamat fogtam a nevetéstől.
Ebből ismét egy kisebb csetepaté alakult ki, ám ennek a végén megengedtem, hogy Harry pálcával rakjon rendet, miközben én elpakoltam.
- – Van még egy-két sajt darabka a hajadban. Menj fel, zuhanyozz le szépen, addig én elküldöm a patrónusomat Sipornak, hogy ne várjon vacsorára – nézett rám, majd megfogott egy tincset, ami belelógott a szemembe, és hátra simította.
Bólintottam egyet, majd párosával lépve a lépcsőn elindultam a hálószobámba. előkaptam pizsamának valót, majd berohantam a fürdőbe. Gyorsan lezuhanyoztam. Mindvégig olyan nehézkésnek éreztem a lábaimat, hogy alig tudtam megállni rajtuk.
- Fránya magasított sarkú cipő. Mostantól, papucsban fogok dolgozni menni – morogtam, miközben mostam a hajamat. Gyorsan megtörölköztem, és neki álltam megszárítani a hajam. Szerettem a dolgaimat mugli módszerekkel elintézni, így beálltam a tükör elé, és elkezdtem dörzsölni a törülközővel a hajamat. Röpke húsz perc alatt végeztem a hajszárítással, és elindultam kifelé a szobából, amikor megláttam valamit a tükörben.
Gyorsan visszafutottam, majd beálltam a tükörnek háttal, hogy jobban szemügyre vegyem azt a valamit. Egy vágás volt. Hála gyógyítói tanulmányaimnak azt is észrevettem, hogy a sebet varázslattal próbálták eltűntetni. A sebet egy gyengébb fekete varázslat okozhatta, aminek a helyét egy olyan ember próbálhatta eltűntetni, aki nem jártas a gyógyításban. Aztán hirtelen jött a felismerés. Nem álmodtam. Tényleg megtámadtak. Pontosabban Draco támadott meg valójában, vagy egy Százfülé főzetet ivott idegen. Biztos voltam benne, hogy nem önszántából tette, hiszen nem volt semmi előzménye, sőt, a mai nap után érthetetlen lett volna Draco részéről.
Valakik rám vadásznak. El akarnak tenni láb alól. A legjobb, ha eltűnök innen, legalább a mai éjszakára, vagy amíg ki nem találok valamit. Gyorsan szaladtam le Harryhez, aki ült a kanapén, és épp egy mugli újságot olvasgatott. Minden bátorságomat össze kellett szednem, hogy ne vegye észre a hangomon a feszültséget.
- Harry mi lenne, ha ma inkább nálad töltenénk az éjszakát? Így igazságos. Én főztem, ezt ne feledd – próbáltam vicces hangnemben szólni hozzá, ám egyből kiszúrta, hogy valami nincs rendben-
- Minden rendben van Mio? – kérdezte.
- Természetesen. Csak…
- Csak az igazat mondd! – nézett rám nagyon komolyan.
- Hát jó. Tudod olyan jó napot töltöttem el veled, és fent a fürdőben megláttam egy képünket Ronnal, és kicsit megütött. Jól esne, ha ma nem kéne egyedül töltenem az éjszakát.
- Rendben. Pakolj össze magaddal mindent, ami erre az éjszakára, és holnapra kell, és mehetünk – mondta és még mindig kicsit hitetlenkedve nézett rám.
Próbálta kifürkészni, hogy mi a bajom, de gyorsan összepakoltam, és elmentünk Harry lakásába.
~
A Godric’s hollowi lakása vagy háromszor akkora volt, mint az enyém. El se tudom képzelni, hogy mit lehet egy akkora házban egyedül csinálni. Lovagiasan felajánlott nekem egy vendégszobát. Átgondoltam azt, hogyha egyedül vagyok, akkor mindegy milyen közel van Harry. Ha a délután olyan gyorsan rendbe tudott rakni mindent a támadóm, akkor annál sokkal közelebb kell lennie Harrynek. Így végül megbeszéltük, hogy egy ágyban alszunk. Amikor ezt megemlítettem kicsit sem jött zavarba, és nem is ellenkezett. Olyanok voltunk, mint a testvérek, tehát ez nem okozott nagy gondot. Amikor Harry elment zuhanyozni, én lepakoltam a cuccaimat, majd befeküdtem a hatalmas ágyba, ami minimum három embernek is elég lett volna. Mikor barátom megjelent egy ujjatlanban és egy rövidnadrágban mellém feküdt, megsimogatta a hátamat.
- Jó éjszakát Mio – fordult felém, félig felkönyökölt az ágyon és továbbra is simogatott.
- Te nem alszol? – kérdeztem.
- Megvárom, míg elalszol. Örülök, hogy itt alszol, így legalább hallom, ha rosszat álmodsz.
- Ne virrassz miattam Harry, kérlek – nyomtam egy puszit az arcára, majd elfordultam, és alvást színleltem.
Olyan húsz perc múlva hallottam, Harryt szuszogni,, ami jelezte, hogy elaludt. Én a hátamra fordultam, és csak néztem körbe a sötét szobában. Nem jött álom a szememre. Minden kis zajra összerezzentem, többször oda sétáltam az ablakhoz, hogy megnézzem van-e ott valaki, majd ez után féltem visszafordulni az ágy felé, hátha valaki megjelenik a szobában. Amikor visszafeküdtem, kint elkezdett esni az eső, és iszonyatosan fújni a szél. Akaratlanul is közelebb húzódtam Harryhez, aki szerencsére nem ébredt fel, de álmában egyből amikor hozzáértem védelmezően átölelte a derekamat. Végül Harry védelmet nyújtó karjaiban aludtam el.
~
Másnap reggel mikor felkeltem, Harry már nem feküdt mellettem. Egy cetli várt a párnáján, melyre férfias és határozott írásával üzent nekem, hogy lent vár a reggelivel. Én gyorsan lezuhanyoztam, felöltöztem és lerohantam hozzá az ebédlőben. Épp időben érkeztem, mert a házi manók, akik normális ruhákban voltak és fizetést is kaptak, épp felszolgálták a reggelit. Leültem Harry mellé, majd elkezdtünk enni. Persze megkérdezte azt, hogyan aludtam, amire rávágtam, hogy jól, majd a reggeli további részét viccelődéssel töltöttük el.
Miután befejeztük az étkezést, elindultunk dolgozni. Az előszobában rám segítette a kabátot, odaadta a táskámat, majd elmosolyodott.
- Tudod eszembe jutott valami.
- Na, ki vele Potter ne kímélj – mondtam viccesen miközben felfogtam lófarokba a hajamat. Majd mikor azt mondta, hogy mégsem mondja, ráförmedtem. - Ha már elkezdted, fejezd is be.
- Oké, de ígérd meg, hogy nem borulsz ki – vakarta a fejét. – A tegnapi vacsora, az utána lévő közös takarítás és az éjszaka után olyan érzés volt ma veled reggelizni, mintha fiatal házaspár lennénk.
Nem tudtam mit válaszoljak erre, így csak zavarta ránéztem. Láthatta rajtam, hogy meglepődtem, mivel mikor rám nézett egyből folytatta.
- Tudom, mire gondolsz. Megígértem hetedikben, hogy nem teszem tönkre a barátságunkat, és tartom magam ehhez. Legközelebb az ilyen gondolataimat megtartom magamnak, akármennyire is igazak, és akármennyire is szeretném, hogy ez valós legyen – mondta, majd kinyitotta nekem az ajtót.
Rámosolyodtam, megfogtam a kezét, majd megvártam, míg bezárja az ajtaját és elhopponáltunk a minisztériumba. Mikor megérkeztünk mindkettőnket elkaptak mindenféle aktákkal és levelekkel, így mindkettőnk elindult a dolgára, persze csak miután egyeztettünk, hogy együtt ebédelünk. Amikor leültem az íróasztalomhoz, gyorsan neki láttam a papírmunkának. Egy órája dolgozhattam, mikor megjelent Harry feje az ajtómban.
- Miniszterelnök helyettes kisasszony ne felejtse el az ebédünket – kacsintott rám.
- Ne aggódjon miniszter úr, nem fogom. Mégsem feledkezhetek meg magáról - nevettem el magam, majd küldött egy puszit Harry, és eltűnt. Már el is felejtettem az előző napi incidenseket. Dúdolva pakolgattam a polcomon, amikor hirtelen egy erős kezet éreztem a derekamon.
- Harry még nincs is dél. Még bőven ráérünk az ebédig… - mondtam, de mikor megfordultam nem Harry állt előttem, hanem Draco Malfoy. – Te?
- Nem képzelhetted, hogy ilyen könnyen megúszod te és az a féreg Potter haverod – mondta nyugodtan Draco.
Sikítani akartam, de elnémított és megkötözött. Aztán, akárcsak az előző nap elsötétült minden.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése