7.fejezet Messzi földeken

„Senki más nem lehet fontos,
Hisz, az arcát őrzi szíved.
Te is látod, ő itt a győztes.
Nem hozzám tartozol (...)
Hisz ő az álmod.
Én érted bármit megtennék,
S te szeresd csak őt.”
(Lévay Szilveszter-Michael Kunze : Rebecca - A Manderley-ház asszonya) Az a nap is csak egy átlagos nyári nap volt a bulgáriai Plovdiv városának lakóinak. A széles utcákon szerelmes párok sétálgattak kézen fogva, vagy éppen családok élvezték a kellemes nyári időjárást az utcákon. A sétálóutcánál léve boltok, fagylaltozók csordultig voltak emberekkel, mindenhonnan vidám nevetés hallatszódott. Egy magas, barna hajú férfi, mit sem törődve az őt bámuló nőkkel, akik csábítónak szánt mosollyal próbálták őt elcsábítani, befordult egy zsákutcába. Miután meggyőződött arról, hogy egyetlen egy mugli sem látja őt, megkocogtatta az előtte lévő téglafal megfelelő részeit. Ennek következtében, a fal ketté vált, így felfedve a mögötte lévő, varázslókkal tömött, zsúfolt utcát. A férfi belépett az utcára, háta mögött összezáródott a fal, és elindult a legközelebb lévő sportboltba. Bent rengeteg köpenyben lévő férfi nézegette a legújabb seprűmodelleket, vagy éppen a szakkönyvek olvasásával foglalatoskodtak. A férfi mit sem törődve velük a pulthoz sétált, és megütögette az ott lévő csengőt.
- Szép jó napot Mr. Ianevski *– köszönt mély hangján az eladónak.
- Üdvözlöm Mr. Krum – biccentett Ianevski, majd rámosolygott Viktorra. – Miben segíthetek?
- Jövő héten kezdődik a kviddics szezon, és a kesztyűm teljesen tropára ment. Sajnos, mint fogó, elengedhetetlen a megfelelő kesztyű – válaszolt Krum, majd lekönyökölt a pultra. – Megérkezett már a rendelésem?
- Ó, hogyne – mondta az eladó, majd hátra ment a raktárba. – Tegnap érkezett meg a kesztyű, amit rendelt Mr. Krum. Igazi sárkánybőrből készült, tehát a minősége kiváló. Ez az árán is meglátszik, mivel egy kicsit drága.
- A minőséget meg kell fizetni – vonta meg a vállát Krum és alaposan megvizsgálta az árut. – Igazán remek darab. Milyen sárkánynak a bőréből készült?
- Magyar menydörgő, uram.
- Mennyit is kér ezért a remekműért?
- Figyelembe véve azt, hogy külön rendelésre készült, pontosan tíz galleon és kilenc knút, uram.
- Rendben van – mondta Viktor, belenyúlt a zsebébe és letette a pultra az összeget. – Ez itt tizenkét galleon, de tartsa csak meg.
- Köszönöm szépen – tette el a pénzt, majd rámosolygott a varázslóra. – Szerencsés szezont kívánok önnek, és országunk válogatottjának.
- Köszönöm Mr. Ianevski. Akkor kéthét múlva jövök a kviddicstaláromért is –köszönt el Viktor, majd kilépett a boltból.
Miután gondosan zsebébe rakta újonnan vásárolt kesztyűjét, arra gondolt, hogy kár lenne haza mennie ebben a szép időben. A pálya csak két óra múlva nyit, edzeni így nem tudott, ezért hát eldöntötte, hogy addig beül a közelben lévő cukrászdába. A cukrászda új tulajdonosa valósággal rajongott a muglikért. Ez meg is látszódott az menün, ami tele volt mugli édességekkel. Tiramisu és valami somlói galuska, amiről Krum azt se tudta, hogy mi fán terem. Annyira emlékezett, hogy mikor még jó pár évvel ezelőtt, amikor a Roxfortban volt Hermione rengeteget mesélt neki a mugli konyháról. Nem különösebben érdekelte őt a téma, de látta azt, hogy Hermione milyen lelkesen mesél a „világáról”, így figyelmesen végig hallgatta a lányt.
Hiányzott neki Hermione. A lány kedvessége és őszintesége egyszerűen levette őt a lábáról. A Trimágus Tusa alatt mindent bevetett annak érdekében, hogy meghódítsa a boszorkányt. Ám a nő vagy szándékosan nem vett róla tudomást, vagy nem vette a jeleket, így nem lett a reményeiből semmi. Persze elkerülhetetlen volt az, hogy az iskolában szárnyra keljenek különféle pletykák róluk és kapcsolatukról. Voltak olyan teóriák, hogy ketten elszöknek a verseny után és egybekelnek, de a legdurvább az volt, amikor valaki azt terjesztette, hogy Hermione terhes tőle. Pedig a bolond is észrevehette volna, hogy a nő teljesen oda volt évfolyamtársáért, Ron Weasley-ért. Rengeteg interjút adott, amiben mindig rákérdeztek arra, hogy mi van köztük, ám hiába mondta el ezerszer az igazat, mindig sikerült valahogy összeboronálni őket.
*

Mikor visszautazott Bulgáriába megígértette a nővel, hogy rendszeresen ír neki pár sort. Ezt Hermione be is tartotta egészen a háború kitöréséig, ami után csak néhanapján kapott üzenetet a nőtől. Ron Weasley halálát például az egyik folyóiratból tudta meg. Utána írt egy levelet a nőnek, amire nem érkezett válasz, ezért elhatározta, hogy visszarepül Angliába. Egyből összepakolt bőröndjébe, amit zsugorító bűbájjal lekicsinyített akkorára, hogy beférjen a zsebébe, majd seprűre szállt, és meg sem állt Angliáig. Amikor megérkezet egyből a Mágiaügyi minisztériumba ment, ahol mondták neki, hogy Hermionét a Mungóba szállították súlyos sérülés miatt. Ezek után gyorsan szobát foglalt magának a Foltozott Üstben, ledobta bőröndjeit, majd elrohant az ispotályba. Az ottani medimágusok azt mondták, hogy Hermionét az intézmény legjobb gyógyítója, Blaise Zambini, kezeli a sürgősségin. Amikor pontos útbaigazítást kapott, felrohant a lépcsőkön, és mikor felért a teremhez hirtelen megtorpant. Pálcája segítségével elővarázsolt egy virágcsokrot, megigazította ingjét, majd nagy levegőt véve a kilincsre helyezte kezét. Az ajtót csak résnyire nyitotta ki, majd körbe nézett a helyiségben. Tekintete megakadt egy fehérköpenyt viselő férfin, akinek ruházatáról levonta azt a következtetést, hogy ő Blaise Zambini, a medimágus, aki ellátja Hermionét. Tovább keresve megtalálta a betegágyon fekvő nőt, aki hátán feküdve aludt. Mindkettő kezén hatalmas sérülések, a jobbat csak maga mellé fektette, a másikat Harry fogta, és hüvelykujjával cirógatta a nő kezét.

Ő mindig is sejtette azt, hogy Hermione és Harry között van valami. Amikor a sárkányos próba előtt beszökött a sátrukba a griffendéles lány, már akkor látta Potter szemében azt a bizonyos csillogást. Amikor megjelent annak a kiállhatatlan nőszemélynek, Rita Vitrolnak, a cikke, amiben arról írt, hogy a két fiatal szerelmes egymásba, Viktor rendkívül dühös lett. Persze Mio mindig mondta neki, hogy egész egy nagy baromság, mégis, még a vak is láthatta, hogy nem lenne ellenére a dolog. Amikor elhívta őt a karácsonyi bálra, egyfajta győzelmet érzett Harryvel szemben. Úgy vonult be a terembe oldalán a lánnyal, mint aki a minimum a Kviddics Világkupa döntőjét nyerte volna meg. Az egész bálon látta, hogy Harry és Ron őket nézi, és hazudott volna, ha azt állította volna, hogy nem tetszett neki a fiúk reakciója. Aztán meglátta, hogy a bál végén Hermione kimegy Ronnal, és kis idővel később Harry is utánuk rohant. Gyorsan lerázta magáról a francia iskola lány növendékeit, majd utánuk ment. Arra ért ki, hogy Hermione a lépcsőn ül és sír. Odament hozzá, leguggolt elé, kisöpörte a haját arcából és megvárta, míg a lány befejezte a sírást. Utána lovagiasan felsegítette, és visszakísérte a táncparkettre. Egész éjszaka táncoltak, majd a Griffendél portréja előtt a búcsú pillanatában elcsattant az első csókjuk. Utána a lány napokig kerülte őt, ha tekintetük találkozott csak elpirult és lesütötte szemeit. Amikor hivatalosan is véget ért a Trimágus Tusa, és vissza kellett utaznia Bulgáriába, leírta ez fecnire a címét, amit leglehengerlőbb mosolyával adott át neki. Miután elköszönt Hermionétől, találkozott a pillantása a Kis Túlélőével, amit hősiesen állt, majd ott hagyta a férfiút.
Miközben a jó páréve történteken gondolkozott, Hermione felébredt álmából és már az a Zambini nevezetű pasas kente be sebeit valami kenőccsel. A nő mereven nézte az előtte lévő falat, ám Krum látta a nő szemeiben a könnyeket, amit nem kis erőfeszítésbe kerülhetett visszatartani. Eközben Potter egész végig fogta a kezét, simogatta a haját és puszilgatta a homlokát. Viktor úgy gondolta, hogy elég volt neki az, amit eddig látott és nem kíváncsi többre. Arra is rájött, hogy a nőnek nincs szüksége az Ő vigasztalására Ron halála miatt, hiszen ott van neki Harry Potter. Halkan becsukta a résnyire nyitott ajtót, egy utolsó pillantást vetve arra a nőre, akit annyi év után is szeretett, majd elindult a hosszú folyosón egyenesen a kijárat felé. Az ispotály bejárata előtt még egy utolsó pillantást vetett az épületre, majd megigazította ingjét és a bejárat melletti kukába kidobta a gyönyörű virágcsokrot. Majd zsebre tett kézze, és csalódottsággal szívében elindult a Foltozott Üst felé, hogy hazatérjen Bulgáriába.
*

Viktor elmosolyodott saját magán, miközben még mindig az édességét ette, amit a cukrászdában evett. Maga sem tudta, hogy mi fogta meg ennyire Hermionében. Hiszen tény, hogy találkozott már nála szemrevalóbb lánnyal is, akik kinézetük ellenére sem fogták meg annyira a bulgár fogót. A roxfortos kalandjuk óta csupán egyéjszakás kalandjai voltak, és semmilyen késztetést sem érzett afelé, hogy ezen változtasson. Egyszer csak egy árnyék vetült rá és mikor felnézett, egy nagyon csinos lányt látott meg. Hosszú szőke haja és kék szeme volt. Krum megesküdni mert volna arra, hogy a lány családjában vannak vélák.
- Szia! Te tényleg Viktor Krum vagy? - rebegtette meg a szempilláit a nő, amire Viktor csak egy bólintással válaszolt. – Aláírnád nekem ezt a képet, Olivia névre?
- Természetesen – mondta a férfi, majd miután aláírta a papírt látta, hogy leesik egy pergamendarab.
- Erre a címre küldj egy baglyot, ha találkoznál velem – kacsintott rá a nő.
- Ma éjfélkor találkozhatnánk itt a cukrászda előtt – felelte Viktor, arcán azzal az ellenállhatatlan mosollyal, amivel bármit el tudott érni a nőknél.
A nő még nevetett egyet, nyomott egy csókot Viktor arcára, majd elköszönt és elment. Amint a nő befordult a sarkon a férfi arcáról leolvadt a mosolya. Nem szerette az ilyen nőket. Semmi tartás nem volt bennük, és olyan könnyűvérűek voltak, ami már túlment minden határon. Ám úgy gondolta, hogy az Oliviához hasonló nők nem is érdemelnek többet egy éjszakánál. Holnap mikor a nő felébred, Ő már sehol sem lesz, és csak az éjszakán múlik az, hogy meghagyja-e az emlékezetét a nőnek az éjszakájukról. Ha amellett dönt, hogy nem törli a nő memóriáját, akkor sem lesz lelkiismeret furdalása. Olivia majd sikongva fog sztorizgatni a barátnőinek arról, hogy lefeküdt a híres Viktor Krummal, de nem fogja különösebben érdekelni az sem, ha a férfi nem keresi többet. Már a rutin beszélt belőle. A hírnévnek ára van. Már megette az édessége felét, amikor egy ismerős arc bukkant fel az utca végén. Viktornak szó szerint kiesett a villa a kezéből, és tátott szájjal nézte a nőt, aki teljesen úgy nézett ki, mint szerelme Hermione Granger. A nő megállt a könyvesbolt kirakatánál, majd tovább nézte e többi bolt kirakatát is. Mindeközben Krum minden mozdulatát leste, és próbálta eldönteni, megőrült-e vagy tényleg Hermione az, akit lát. Ám ez hamar eldőlt, mert a nő elérkezett a cukrászdához, és megpillantva a férfit, fülig szaladt a szája.
- Szia Viktor! – köszönt oda a nő Viktornak, aki egyből felállt és odasétált hozzá.
- Hermione, tényleg te vagy az?
- Igen – mosolygott a nő, és kezével megigazított a férfi ingjét.
- Mit keresel itt Bulgáriában? – kérdezte Viktor, majd lesegítette a kabátját a lányról és asztalához kísérte őt. – Nem mintha nem örülnék neked vagy ilyesmi, csak meglep az, hogy itt talállak.
- Egy kis kiruccanás. Tudod, rám fér egy kis pihenés így a háború leverése után. És ugye Ron halála óta sehol nem voltam…
- Ó, persze. Részvétem a vőlegényed halála miatt – simogatta meg a boszorkány vállát, majd folytatta. – Amint olvastam az újságban Ron haláláról elutaztam Angliába, hogy meglátogassalak téged, de téged épp a Mungóban ápoltak.
- Hogy mi?
- Tudod, amikor a sürgősségin feküdtél, és Blaise Zambini ápolta a bevetésen szerzett sebeidet – nézett Hermionéra a férfi. – Amikor Harry ott simogatta a kezedet, és valami kenőcsöt kentek a sebeidre, amit fekete mágia okozott.
- Nekem nem mondtak semmi ilyet – mondta a nő, majd szemei hirtelen üressé váltak, és úgy nézett ki, mint aki valamire nagyon vissza akarna emlékezni.
- Mi az hogy nem emlékszel? – kérdezte felvont szemöldökkel a kviddicsjátékos.
- Hát… Tudod, sok minden van abban az időben, amire nem akarok emlékezni – mondta a boszorkány, de eközben elég kétségbeesettnek tűnt.
- Hát persze, ez érthető…
- Te viszont tökéletesen beszélsz angolul! Látod megérte az a sok angol korrepetálás angolból, még negyedikben, amikor a könyvtárba jártunk – mondta a nő, majd elnevette magát, beletúrt hajába és rádőlt Krum vállára.
- Korrepetálás? Miről beszélsz Hermione? Hiszen soha nem korrepetáltál engem a ti nyelvetekből. Amikor negyedikben a könyvtárban ültünk, én általában csak néztem, ahogy tanulsz. Amikor már idegesített téged az, hogy csak téged nézlek, akkor elpirulva kezembe nyomtál egy könyvet. Te ezután azt gondoltad, hogy olvasom azt a könyvet, de közben vagy téged néztelek, vagy a könyvbe helyezett kviddics magazint lapozgattam.
- Akkor a mester ezt is hibásan mondta nekem – nézett maga elé ismét üres tekintettel maga elé a nő.
- Mester? Merlinre Hermione valami gond van? Milyen mesterről beszélsz? – kérdezve kíváncsian Viktor, miközben állánál fogva felemelte a nő fejét, így kényszerítve azt arra, hogy a szemébe nézzen.
- Semmi Viktor, csak az orvosom Mr. Sheen javaslatára más gyógyszert szedek. Az is lehet, hogy összekeverlek valakivel.
- Ha baj lenne, elmondanád?
- Természetesen - nevetett a boszorkány, majd lassan közeledett a férfi arcához.
Már csak pár centiméter volt ajkaik közt. A férfi nem tudta mire vélni a nő viselkedését. A legutóbb amikor találkoztak Hermione sokkal távolságtartóbb volt vele. Olyan volt a nővel beszélgetni, mintha egy rossz másolat lenne ez a nő**. Gyanakodni is kezdett, hogy valaki az ellenséges kviddicscsapatból akarja őt becsapni. Kikerülte a nő közelítő ajkait, majd elterelés gyanánt rendelt egy kávét neki, miközben minden apró mozdulatát alaposan megvizsgálta. A homlokráncolása, az ahogy Hermione a hajába túrt, ahogy mutatóujjával megdörzsölt ujját. Mindegyik gesztus ismerős volt számára régebbről. Nem tudta mire vélni az előtte ülő Hermione Granger viselkedését. Túl közvetlen volt ahhoz képest, amilyennek megismerte. És ez a „mesterezés” is. Talán Hermione megőrült volna? Annyira megviselte Ron halála, hogy elveszítette a józan eszét? Ez nem lehet, hiszen akkor, amikor a Mungóban látta, teljesen „normálisnak” tűnt.
- Min gondolkodsz Viktor? – kérdezte Hermione, majd beleivott kávéjába. – Olyan hallgatag vagy.
- Semmi, csak olyan rég láttalak. Pont ma gondoltam rád.
- Én is sokat gondoltam rád – puszilta meg szája sarkát. – Előbb láttam a könyvesbolt kirakatában, hogy ma felolvasóestet tartanak. Egy mágiatörténész olvas fel az új könyvéből, ami a Roxfort alapításának a körülményeiről ír. Szerintem nagyon izgalmas lesz. Nem érsz rá ma este?
- De, remekül hangzik – mondta némi habozás után mosolyogva Viktor.
Kétségkívül Ő az igazi Hermione Granger. Senki más nem jön ennyire izgalomba egy új könyv említése miatt, mint a volt griffendéles Mio. Emlékszik, egyszer a Trimágus Tusa ideje alatt, a második próba után sétálgattak a folyosón, és egyszer csak a lány felsikkantott izgalmában. Eszébe jutott, hogy új könyvek érkeztek a Roxfort könyvtárába, izgatottan futásnak eredt, hogy még nyitás előtt odaérjen, így biztosítva azt, hogy első legyen. Természetesen Viktort is magával rángatta, akinek egészen más tervei voltak a lánnyal aznapra. Romantikus ebéd a tópartnál, utána sötétedésig sétálás, majd búcsúcsók lefekvés előtt, ehelyett a könyvtárban ültek egész nap. Tehát, a nő, aki előtte ült, csak is Hermione Granger lehetett.
A felolvasóest rémes volt. A mágiatörténész, legalább kétszáz éves lehetett, minden túlzás nélkül. Krum sokszor felkuncogott, amikor az író felolvasott a könyvéből. Volt, hogy teljesen nem lehetett érteni, amit mond és ilyenkor Krum vicces kalapokban képzelte el, vagy épp a férfi erős akcentusán mulatott. Ilyenkor a mellette ülő Hermione a rá jellegzetes rosszalló tekintettel ránézett, majd belecsípett a karjába. A rendezvénynek körülbelül tízkor lett vége, de Hermione utána még két órát beszélgetett a varázslóval, aki percenként megjegyezte, hogy Miónak mennyi tudás van a fejében. Krum illedelmesen végig hallgatta a beszélgetésüket a falnak támaszkodva. Miután befejezték az eszmecserét, utána még Hermione könyveket vásárolt, így jócskán hajnali egy után léptek ki a könyvesboltból. A férfi elvette Hermione kezéből a könyveket, majd kézen fogva mentek tovább az utcán. Épp valamin nevettek, amikor Viktor meglátta a cukrászdánál rá váró Oliviát, aki egy asztalnál ült miniszoknyában, és egy igen mélyen dekoltált felsőben. Idegesen nézte az óráját, és az utcán Viktort kereste. A férfi gyorsan egy apró utcába irányította a griffendéles lányt mondván, arra rövidebben elérnek a lakásához. A nő egész végig vicces történeteket mesélt, mialatt a férfi csak a nő arcát nézte, majd utat engedett a fantáziájának és elképzelte, ahogy élete végéig együtt él a nővel. Elképzelte, ahogy az oltárnál örök hűséget fogadnak egymásnak, ahogy a nő bejelenti neki, hogy terhes. Ahogy a gyerekeik a hatalmas kertben repülnek a játékseprűjükkel, miközben Mio a fejéhez vágja, hogy még kicsik a repüléshez. Majd évekkel később őszhajjal ülnek házuk verandáján, körülöttük futkosnak az unokáik, miközben ők csak nézik a naplementét. Hirtelen megállt, kiejtette a kezéből a vásárolt könyveket, a falhoz nyomta Hermionét, és birtoklóan megcsókolta.

Meglepődésére, a nő a vállaiba kapaszkodott és viszonozta azt.

* Annak a színésznek a neve, aki Viktor Krumot játssza a Harry Potter filmben.
**Elnézést a rossz utalásért. Ilyen fajta rossz célzások is kellenek egy történetben. :-)