6. fejezet Cruciatus!

„Az a fájdalom, amit az ember a szívében érez, sokkal nagyobb tud lenni, mint bármilyen más, fizikai fájdalom.”
(Raana Raas)

 Egy hete volt már a férfinél. Ez alatt az egy hét alatt leginkább a szobájában ült és bár hiába kereste Draco társaságát, az durva szavakkal elküldte, vagy szó nélkül ott hagyta őt. Pedig ő meg akart mindent magyarázni. Miután megtudta, hogy Draco olvasta anyja levelét, teljesen tanácstalan lett. Érezte, hogy bármilyen érvet hozna fel, az nem állná meg a helyét. Dracónak ugyanis igaza volt. Megmenthette volna Narcissát, ha nagyon akarta volna, ám mégsem tette. A levél Ron halála után pár nappal érkezett a lakására. Kicsit meg is ijedt attól, hogy vajon honnan tudhatja Mrs. Malfoy az ő címét. Úgy gondolta, hogy csapdát állítottak neki, így a levelet másnapig az ajtaja előtt hagyta. Ám másnap reggel, miután elvégzett rajta mindenféle varázslatot, végigolvasta az asszony levelét. Ő is érezte rajta, hogy a nő szenved. Hogy a francba ne érezte volna? Ám talán a Ron halála miatt érzett hiányérzet esetleg a Malfoyoktól elszenvedett sérülések miatt tett olyat, amit, mint minisztériumi alkalmazott, soha nem tehetett volna meg. Miután gondosan visszahelyezte a borítékba, az íróasztal fiókjának a mélyére eltette a levelet. Hiába érezte, hogy helytelenül cselekedett, mégis megpróbálta különféle elméletekkel nyugtatni magát. „Mindenki azt kapja, amit megérdemel”. Mindig ezt hajtogatta magában, ám olyankor eszébe jutott, a nő mennyit segített nekik a Végső harcban.

*
Másnap mikor elindult a munkahelyére, megtorpant az ajtóban. Rájött arra, hogy Ő is elvárná fordított esetben, hogy segítsenek anyján. Így gyorsan visszafordult ajtajában és visszaszaladt a levélért. Szokásosan ő ért be legelőször, így egyből Draco irodájába ment, hogy letegye asztalára a levelet. Amikor belépett a férfi irodájának ajtaján, gondosan körbenézett, és lassú léptekkel elindult a férfi asztalához. Ám amikor épp letette volna a levelet, meglátta Draco asztalán azt a rengeteg képet. Legtöbbjük gyerekkori volt, egy-kettő volt, ami még roxfortos éveiben készülhetett. Egyiken az alig ötéves Draco anyja ölében ül, édesen mosolyog a kamerába, miközben édesanyja puszilgatja az arcát. Ám nem ezen volt a legfiatalabb. Egyik képen az újszülött Draco volt, akit Lucius tartott a karjaiban. Hermione még soha nem látta ilyennek az öregebbik Malfoyt. Arcán nyoma sem volt annak a gúnyos mosolynak, amit még másodévesként látott az Abszol úton. A férfi büszke mosollyal nézett le fiára, majd belenézett a kamerába és Hermione észrevette, hogy a férfi szeme könnyes volt. A következő képek családi fotók voltak. Az első családi fotó talán Draco születése után pár nappal készülhetett. A Malfoy szülők büszke mosollyal ölelték át a kisbaba Dracót. Az elkövetkezendő képeken látni lehetett azt a folyamatot, amiről Draco is mesélt neki pár napja. Szülei arcáról szépen lassan eltűnt a mosoly, szemükből a csillogás és Lucius és Draco egyre rosszabb kapcsolata is látszódott a képeken.
- Az a kép a RAVASZ vizsgák után készült – hallotta meg háta mögött a hangját a férfinek. – Apám rajta sem akart lenni. Anyám szó szerint odarángatta.
- Draco én csak…
- Jó hogy jössz. Az Agrippa-ügy aktái egyszerűen felszívódtak - túrt bele hajába a férfi, leült az asztalához miközben rágyújtott egy cigarettára. – Harry azt mondta, hogy Te talán tudod, hol lehet.
- Igen, Amanda letette az íróasztalomra tegnap este. Amint tudom, áthozom - bólintott Hermione, majd tanulmányozta Draco arcát.

Meglepte, mert azon nem látszódott semmi féle érzelem. Bár a férfi szótlan volt, de ez senkinek sem tűnt fel, hiszen a Roxfortban az utolsó éveiben ugyancsak keveset beszélt. Minden munkáját becsületesen elvégezte. Hermione olyan kiegyensúlyozottnak látta, mint még soha. Nem tudta, hogyan reagálni a férfi, ha olvasná a levelet. Mennyire zaklatná fel? És akkor követte el azt a hibát, ami miatt Draco azt tette, amit. Csöndesen elköszönt, miközben a levelet szorongatta zsebében. Következő útja Harryhez vezetett. Mikor az olvasta Narcissa levelét, ő is azt javasolta, hogy tartsák titokban az ifjú Malfoy előtt. Így lehet az, hogy a Minisztérium levélarchívumába került az üzenet. Ám Draco azt nem tudta meg, hogy Harry és Hermione foglalkozott anyja ügyével. Nem egyszer kutatták át London környékét, az anyját keresése révén. Egyszer épp London egyik varázslók lakta környékén sétáltak ők ketten, amikor egyszer csak megláttak egy férfit, aki felettébb hasonlított Lucius Malfoyra. Elkezdték követni, és egészen egy sikátorig üldözték. Hermione nagyon örült, mert elhitte, hogy valóban el tudják kapni Luciust, így megmenthetik az elrabolt Narcissát. Ám mikor már épp utolérték a férfit, az lassan átváltozott rövid szőke hajú illetővé, felkapta csuklyáját, megfordult, pálcát rántott és abban a pillanatban megjelent még három másik halálfaló is. Szerencsére a párbajozást megnyerték, még a túlerő ellenére is, és a támadójukat kivéve, aki elszökött, letartóztatták a férfiakat. Ám Hermionét eltalálta egy rontás, aminek következtében a sebet, amit a varázsló ejtett rajta, nem lehetett begyógyítani, és megállás nélkül vérzett, ezzel felmerült az, hogy a nő elvérzik. Harry a Szent Mungóba hopponált vele, ahol egyből bevitte a sürgősségire. Ott találkozott roxfortos évfolyamtársával, Blaise Zambinivel, aki gyógyítóként dolgozott ott. Egyből felismerte, hogy Hermione sebesülését fekete mágia ejtette, így felvitte Hermionét egy kórterembe, ahol egyből neki látott a kezelésnek. Először megnézte alaposan a sebeit, ami alatt Hermione mindvégig Harry kezét szorította. Majd Zambini csak motyogott az orra alatt, majd odafutott a gyógynövény szekrényéhez, és munkának látott.
- Hermione kikkel futottál össze? – kérdezte Zambini játékosan, miközben épp gyógynövényeket vágott össze rohamos tempóban.
- Megtámadtak minket. Négyen voltak, mi meg csak ketten. Az egyik Lucius Malfoy alakjában elcsalt minket egy elhagyatott sikátorig, majd ott termett három másik is. Szerencsére még a Roxfortban rendesen megtanultunk párbajozni, de még Mio így is megsérült. Hármat belőlük le tudtunk tartóztatni, de a férfi aki felvette Lucius alakját megszökött. Csak ennyit hagyott maga után, egy fiolát.
- Biztosan a fiola tartalmával vette fel Lucius Malfoy alakját…
- Százfűléfőzet – vágott közbe Blaise. – Viszont ez azt jelenti, hogy a férfinek vagy van nála otthon mindig egy adag Százfűléfőzet, vagy az, hogy előre el volt tervezve.
- Tudtak rólunk. Pontosan tudták azt, hogy ketten megyünk, hogy kit keresünk, és hogy merre felé keressük – mondta Harry, majd beletúrt a szabadon lévő kezével a hajába. – Egy besúgó van a Minisztériumban!
- Ugyan Harry a háborúnak vége. A nagyúr meghalt, és az a pár halálfaló, aki még valahol bujdokol örül annak, hogy nem kaptátok el őket. Azok ott fognak megrohadni, ahol most vannak.
- Blaise még mai napig vannak támadások a minisztériumi dolgozók ellen – mondta Harry.
- Tartsatok belső ellenőrzést – mondta a gyógyító, miközben még mindig a gyógynövényeket vágta. – Itt van még nálad a fiola?
- Igen – mondta Potter, majd elengedte Hermione kezét, és oda vitte Zambininek a tárgyat. Amikor átadta neki, az megnézegette és beleszagolt.
- Nos, előre eltervezték a támadásotokat. A főzetet egy hónapig készítették, ám a készítője elvétett egy aprócska hibát. Oda tudnád adni a morzsolt kígyófogat?
- Mégis miféle hibára gondolsz? – kérdezte a Kis Túlélő, miközben oda adta a férfinek a kért alapanyagot.
- Tipikus hiba. A juharfa fátyolkáját huszonegy nap helyett csak húsz napig főzték.
- Ami azt jelenti, hogy… - vakarta a fejét Harry.
- A támadótok vagy apró hibával tudta csak felvenni Lucius alakját, ami azt jelenti, hogy a támadásotokkor mondhatni, megmaradt valahol megmaradt a saját alakja, vagy hibátlanul felvette a kívánt alakot.
- Ez esetben?
- Ez esetben a támadótok mai napig visel egy kis jelet magán. Rendszerint, ha valaki ilyen főzetet iszik, valamelyik végtagján marad egy kis juharfalevél alakú foltocska. Ám ez bárhol lehet. Térdhajlatban, vagy a lábfejen, könyökön… Bárhol – mondta, majd dobott egy mosolyt Harryre, és visszasétált Hermione mellé. – Nos Hermione először is meg kell innod egy Vérelfogyásgátló elixírt, aminek borzalmas íze lesz, de pótolni fogja a szervezetedből elveszett vért. Bár tudom, hogy a valaha élt legtanultabb boszorkánnyal beszélek, szakmai kötelességem elmondani. Miután megittad egy órát feküdnöd kell, azalatt én csinálok egy gyógykenőcsöt amivel neki állok ellátni a sebeidet. Nem köntörfalazok, nagyon fog fájni, de muszáj, különben elmúlik az elixír és a bűbájom hatása, és ismét elkezdenek a sebek vérezni.
- Mennyire lesz fájdalmas? – kérdezte Hermione.
- Emlékszel még arra, amikor másodikban Az a piperkőc Gilderoy Lockhart eltűntette Harry csontjait a kviddics balesete után, és csontnövesztő bájitalt kellett innia?
- Igen – felelte a nő.
- Annyira, bár egy kicsit kellemesebb lesz, megígérem.
- Nem kaphatna fájdalom csillapítót? – kérdezte Harry, mert eszébe jutott, hogy neki mennyire fájdalmas volt a csontnövesztés.
- Akkor nem hatna a későbbiekben a kenőcs. Sajnálom Hermione, de ezt ki kell bírnod.
- Mit nekem egy gyógykenőcs, amikor szembeszálltam én már háromfejű kutyával, egy Fúriafűzzel és egy seregnyi halálfalóval…
Miután Mio elfogyasztotta az elixírt, nyomban elaludt. Ez alatt Zambini elkészítette a kenőcsöt, miközben a Hermione kezét fogó Harryvel beszélgetett. Egy óra múlva valóban elkészült a kenőcs, így Blaise felkeltette Hermionét, és neki is látott ellátni a sebeit. A nő a lepedőt markolta, összeszorította fogait és mereven nézett maga elé, miközben Harry simogatta az arcát. Ahol a kenőcs a sebhez ért, sistergő hangot lehetett hallani, és lehetett látni, hogy lassan gyógyul be a seb. Nem kevesebb, mint három órába telt, míg az összes sebesüléseit el tudta látni Zambini, ám azután Hermione jobban érezte magát, mint bármikor.
- Köszönöm Blaise! – mondta a nő, és megölelte Zambinit.
- Ugyan már Hermione ez a dolgom – mosolyodott el a férfi.
- Ha a legközelebbi küldetésen is efféle történik velem, egyből hozzád jövök.
- Nem lesz legközelebb - mondta az ajtófélfának támaszkodó Harry. - Nem lesz több Malfoy-ügy.
- De Harry már majdnem… - lépett elé Hermione.
- Majdnem meghaltál Hermione! Annyi vért vesztettél, hogy amikor behoztalak ide abban sem voltam biztos, hogy élve hagyod el ezt a helyet – mondta Harry komolya hangon.
- Harry ez a dolgunk! – kiáltotta Hermione, és felvette a kabátját. – Visszamegyek az irodába és megírom a jelentést. Ha alaposan leírok mindent, talán rátalálok arra a férfire.
- Hermione ezt nem mint barátod mondtam, hanem mint főnököd utasítottam. Nincs több nyomozás a Malfoy-ügyben, és nem vagyok hajlandó engedni ebből!
Harry ezt követően lezárta az ügyet. Azt mondta, hogy nem veszélyezteti meg azt, hogy elveszíti Hermionét. A levelet megsemmisítette, és parancsba adta, hogy senki nem foglalkozhat az üggyel az Ő engedélye nélkül. Majd egyedül neki kezdett nyomozni a támadójuk után, és közben azon gondolkodott, hogy hol lehet az elrabolt Narcissa.
*
Hermione felállt baldachinos ágyáról, elsétált a lépcsőig, majd lenézett az alsó szintre. A férfi ült a karosszékében, szívta a cigarettáját és pálcáját forgatta a kezében. Hermione elindult lefelé a lépcsőn, ám az utolsó lépcsőfok nyikorgott a lába alatt, aztán minden olyan gyorsan történt.
- Incarcerandus!* – kiáltotta el magát Draco, aminek következtében Hermione testén kötelek tekeregtek, ezzel alaposan megkötözve őt. – Mobilcorpus!*
- Draco mégis mit csinálsz? – kérdezte a nő, miközben Draco maga elé lebegtette.
- Mindenki azt kapja, amit megérdemel – mondta fogcsikorgatva. – Legközelebb legalább védd az elmédet!
- Draco én… Nem hallgattad végig… - kezdtem volna magyarázkodni, de egy pofonnal belé fojtotta a szót.
- Kuss legyen Granger! Azt kapod, amit érdemelsz. Amit egy sárvérű érdemel – mondta, majd rá szegezte pálcáját. – Sectumsempra!
Abban a pillanatban olyan volt, mintha száz és száz penge hasított volna végig a bőrén. Nem bírta ki, így felsikított, amire Draco csak egy ismételt átokkal reagált. Miután Hermione szemeiből csak úgy ömlöttek a könnyek, Draco elnémította, majd állánál fogva felhúzta a fejét, hogy a szemébe tudjon nézni.
- Csak nem fáj Granger? – kérdezte nyájasan. – Mondhatnám azt, hogy sajnálom, de még Umbridge-től tanultam, hogy hazudni bűn.
A nő szemeiből továbbra is potyogtak a könnycseppek, és szájában érezte a vérének ízét. Kiáltani akart, de a némító átok miatt nem tudott, menekülni akart, egyenesen Harry védelmet nyújtó karjaiba. Megfogadta, hogyha most azonnal odarohanhatna, soha többé nem hagyná el azokat. Ám Harry messze volt, és ez egyetlen erős kar, ami akár védelmet is jelenthetne számára a világ elől, éppenséggel egy pálcát nyomott a torkához.
- Nem hallgattam végig a sztoridat, mert leszarom! Hogy mondhattál ilyet az anyámra?Te vagy ilyen véleménnyel másokról? Anyám bár egy halálfaló felesége volt, mégsem korcsosult bele abban a világban, ahol neked sikerült minden emberségedet elveszíteni. Ő megmentett volna téged, akár az élete árán is – üvöltötte a nő arcába és ismét ráküldött egy átkot. –Rohadj meg! Mondani akarsz valamit?
- Draco kérlek ne tedd. Hallgass végig – mondta Hermione, mikor lekerült róla a némító bűbáj.
- Nem vagy abban a helyzetben, hogy bármit kérhess. Ezt mondtad az anyámra, vagy nem?
- Igen de…
- Sectumsempra!* – kiáltotta egyszer, majd utána még legalább háromszor Draco. – Akkor nincs mit mondanunk egymásnak! Mi van Granger kisasszony? Csak nem fél valamitől?
Hermione krémszínű hálóingjének néhány része már teljesen átitatódott vérével, és nem tudott mást tenni, csak kétségbeesetten sírt. Már nem érdekelte semmi, csak véget akart vetni a fájdalmának. Bármi áron, csak ne kelljen már többet szenvednie.
- Meg akarsz halni? – kérdezte gúnyosan Malfoy. – Hát hova lett a hős és bátor griffendéles mivoltod? Mit szólni Potter, ha hallaná, hogy ilyen könnyen feladod? Ennyire hiányzik a kis Weasley patkány? Máris utána mennél?
- Te rohadék! – kiáltotta Hermione, majd megpróbált felállni. Amikor sikerült, elindult Draco felé, ám mivel iszonyatosan le volt gyengülve, szíve mélyén tudta, hogy ha akarna, sem tudna ártani a férfinek.
- Locomotor Mortis* – mondta a férfi, aminek következtében Granger lábai össze lettek bilincselve. – Készülj fel Granger! Megmutatom, hogy mit tett volna veled a Nagyúr és az apám, ha az én anyám nem mentette volna meg a tetves képedet!
- Készülj fel, mert hosszú éjszakánk lesz – mondta gonosz vigyorral az arcán Malfoy. – Crucio!*

*A csillaggal jelölt varázslatok illetve bájitalok tényleg szerepelnek a könyvben :)) egyedül a kenőcs az én kitalációm :)